Veretlenül lettek bajnokok
Lezárult a székelyudvarhelyi diákkosárlabda-bajnokság: az Arkum Alapítvány fél éven át zajló sorozatának végén a Tompa László Általános Iskola és a Baczkamadarasi Református Kollégium csapatai veretlenül szerezték meg az első helyet.
Fél éven át tartó sorozat zárult le a múlt héten Székelyudvarhelyen: az Arkum Alapítvány által szervezett városi diákkosárlabda-bajnokság utolsó fordulóját és díjátadóját a Rákóczi Center sportcsarnokban tartották. Az 5–8. osztályosok számára kiírt, immár harmadik alkalommal megszervezett vetélkedő hat játéknapon zajlott, és ez idő alatt nemcsak eredmények, hanem közösségi élmények is születtek.
A záróeseményen Orosz Pál Levente, az alapítvány elnöke hangsúlyozta: céljuk, hogy a sporton keresztül erősítsék a közösségi értékeket és maradandó tapasztalatokat adjanak a fiataloknak.
– A mozgás és a verseny nemcsak teljesítményről szól, hanem arról is, hogy közösséget építsünk
– fogalmazott, megköszönve a pedagógusok és szervezők munkáját.
Felszólalt még Szabó Attila testnevelő tanár, aki idén is kulcsszerepet vállalt a torna lebonyolításban.
A pályán is egyértelmű erőviszonyok rajzolódtak ki: a fiúknál a Tompa László Általános Iskola csapata veretlenül hódította el az első helyet, míg a lányoknál a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium együttese zárt hibátlan mérleggel az élen. A pontkirályi címek is a bajnokokhoz kerültek, a fiúknál Erőss Gergő, a lányoknál Nagy Lilla volt a legeredményesebb.
