Vényre kapható bicikli

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc

Olvasom, hogy orvosi kezelésként írhatják fel a biciklizést és gyaloglást az Egyesült Királyság bizonyos településein, mert az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) adatai szerint a negyedik leggyakoribb halálozási ok a mozgásszegény életmód. A statisztikák szerint szívbetegségeket, 2-es típusú diabéteszt és néhány daganatos betegség kialakulását is okozhatja a mozgásszegény életmód, ráadásul a világszervezet megállapította, hogy a gazdag országok a legkevésbé aktívak között vannak. Mint írják, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában az inaktív lakosság aránya 2001-ben 32 százalék volt, 2016-ban viszont már 37 százalék. Egyre többen végeznek ülőmunkát, és az ülve végzett hobbiknak, illetve az autósközlekedésnek is nagy szerepe van ebben. Éppen ezért az Egyesült Királyságban jelenleg próbaverziója zajlik egy olyan kezdeményezésnek, amely lehetővé teszi, hogy orvosok receptre írjanak fel biciklit azoknak a pácienseknek, akiknek ajánlott többet mozogniuk. A vényre kapható biciklit a páciensek tulajdonképpen kikölcsönözik, és edzéstervet, vagy akár edző segítségét is kérhetik, csak hogy mozogjanak. 


Hirdetés


Ez nem ingyen történik, a brit kormány jókora összeget fizet a próbaverzióért, hogy tizenegy településen lehetővé tegye ezt az egészségügyi szolgáltatást. A cél nemcsak a páciensek fizikai és mentális egészségének erősítése, hanem az is, hogy fenntartható és jó szokásokat alakítsanak ki a társadalomban, és népszerűsítsék a kerékpáros-közlekedést. A biciklizés ugyanis edzi a szív- és keringési rendszert, javítja a terhelhetőséget és a szervezet fizikai teljesítőképességét, csökkenti az elhízást, a test összes izmát megmozgatja, kíméletes az ízületekhez, és sokaknak nagy segítséget nyújt a stressz levezetésében.
Persze, ez mind szép és jó, de gondoljunk bele: egy ország kormánya stratégiát dolgoz ki, és jókora összeget költ el azért, hogy rávegye a lakosokat egy olyan banális mozgásformára, mint a biciklizés. Pedig elég a józan paraszti ész ahhoz, hogy bárki tudatosítsa a biciklizés előnyeit, csak hát nem olyan kényelmes, mint az autósközlekedés.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!