Hirdetés

Várniuk kell a munkáltatóknak

A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár a költségvetés-kiegészítések ellenére továbbra is öt hónappal csúszik a munkavállalók – a vállalkozóknak járó – betegszabadságának kifizetésével. A világhálón is egyszerű ellenőrizni, hogy rendelkezünk-e biztosítással.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 4 perc
Várniuk kell a munkáltatóknak
Fotó: Illusztráció: László F. Csaba

Huszonhétmillió lej tartozással zárta a Hargita Me­gyei E­gész­ség­biz­to­sí­tó Pénztár a tavalyi évet, ez az összeg azoknak a megyében bejegyzett intézményeknek és vállalkozóknak jár, akik a pénztártól visszaigényelték a betegszabadságok után járó összeget – számolt be lapunknak Duda Tihamér-Attila, az Egészségügyi Pénztár igazgatója. Elmondta: a törvényi előírások értelmében a vállalkozóknak maximum kilencven nap áll rendelkezésükre, hogy visszaigényeljék az alkalmazottaknak kifizetett pénzt. Az általa vezetett intézmény idei költségvetése 30 millió lej volt, amelyet a nyáron 17 millió lej értékű költségvetés-kiegészítés követett, novemberben 5 millió lejt törlesztettek. De­cemberben kell még utaljanak 1,7 millió lejt – tájékoztatott az igazgató.
– Eddig az április végéig benyújtott kéréseket tudtuk anyagilag rendezni, ugyanis a rendelkezésünkre álló költségvetésből ennyit tudtunk finanszírozni. Az idei év októberéig további 30 millió lej tartozása van az egészségügyi pénztárnak – folytatta az igazgató. Hozzátette: amint erre a célra további pénzösszeget folyósítanak, májustól visszamenőleg folyamatosan törlesztik a munkáltatóknak a tartozásukat. Amíg azonban nem kapnak további anyagi forrást, a jelenleg rendelkezésükre álló 47 millió lejes keretből idén áprilisig tudják rendezni az egészségügyi pénztár adósságát.
– Ha minden így marad, öt hónapos lemaradással zár­juk az évet – állapította meg Duda. 

Otthonról is lehet ellenőrzni

Az intézményvezető ugyanakkor a Hargita Népének arról is beszámolt, hogy tavaly több mint 46 ezer telefonos segítségkérés érkezett a lakosság részéről, különböző, az Egészségbiztosító Pénztárhoz kapcsolható adminisztrációs ügyeket érintően. 
– Óriási szám, véleményünk szerint ennek legalább a fele otthon kényelmesen elintézhető lenne, így a kollégákat is valamiképp tehermentesíteni tudjuk. Ahhoz, hogy valaki megtudja, rendelkezik-e biztosítással, és milyen jellegű biztosítással rendelkezik, vagy éppen külföldön érvényes biztosítókártyát szeretne igényelni, nem minden esetben kell telefonáljon, vagy személyesen bejöjjön – hívta fel a figyelmet a pénztárigazgató. 

Így célszerű eljárni

Hozzátette: néhány egyszerű lépésben megtudhat bárki minden fontos információt. Ahhoz, hogy a munkáltató által bejelentett-e és így biztosított személy-e valaki, elég a www.casan.ro/cash/ oldalon megadni a személyi azonosító számot (CNP). Ekkor a rendszer generál egy kódot, amit ha beír az igénylő, akkor megtudja személyre szólóan a számára fontos információkat – mondta az igazgató. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!