Hirdetés

Utolsó simítások a kányádi református templom tornyán

A műemlék épületek felújítására kiírt pályázatán Hargita Megye Tanácsa 50 ezer lejjel támogatta a háromszáz éves kányádi református templom renoválását. Ebből a pénzből újul meg a torony külső része, a munkálatok jelenleg is zajlanak.

Nagyálmos Ildikó
Becsült olvasási idő: 6 perc
Utolsó simítások  a kányádi református templom tornyán
Fotó: Nagyálmos Ildikó

A kányádi templom átfogó felújítása 2017-ben kezdődött el, amelynek során először az ácsszerkezetet erősítették meg, kicserélték a cserépléceket, illetve a cserepeket, a külső és belső repedéseket injektálással, speciális hálókkal kijavították, majd újravakolták és ki­meszelték a templombelsőt, amelynek falába acélsodronyok is bekerültek a további repedések megelőzésére. Ugyanakkor tel­jes padlócsere is történt. A kilencvenes évek elején újrafestett bútorzat és kazettás mennyezet nem szorult felújításra.

– Még mielőtt az épületnek nekifogtunk volna, tíz évvel ezelőtt a két és fél évtizedig működésképtelen orgonával kezdtük a felújítást. Egy svájci kollégámmal jótékonysági koncertet szerveztünk az Alpokban, Graubündenben, ahol a kolozsvári Transylvania Barokk Együttes európai körútja során útba ejtette a települést, és a javunkra jótékonysági koncertet adott. Ezt pótoltuk ki a saját pénzalapunkkal, és ebből újítottuk fel az orgonát. A kántornőnk, Törökné Derzsi Hajnalka vasárnaponként játszik rajta

– tudtuk meg Sógor Géza református lelkipásztortól.

Nagyálmos Ildikó
A megyei tanács által nyújtott támogatás múlt év decemberében érkezett meg, ebből a pénzből jelenleg a torony külső részét tatarozzák.
A templom nyílászáróit is felújították, egy udvarhelyi vállalkozás Fazakas János mester irányításával szakszerű munkát végzett, így az ajtók és ablakok visszakerülhettek méltó helyükre.
A Kányád-Jásfalva Egyházközség a 14. század óta létezik, a pápai tizedjegyzékben ekkor szerepel először. A két falu közösen épített templomot a két falu határában. Az úgynevezett régi temetőnél, ahol mai napig fellelhetőek a sírkövek, volt az Árpád-kori templomocska, amely a 17. századra kicsinek bizonyult, és lebontották. Az anyagából az 1600-as évek közepén épült ezen a telken egy másik templom, ami szintén kicsinek bizonyult. 150 évvel később lebontották, helyére az 1790-es években épült a mai templom. 

– A felújítás során a régi vakolat alatt a res­taurátorok megtaláltak néhány szép faragott követ a régi templomból, amelyet feltártak, és megtekinthető. A templom építése után száz évvel kiderült, hogy vízgondok vannak, ezért a hatóság az 1900-as évek elején bezáratta a templomot, mert életveszélyessé vált. 1906-ban egy nagyobb tatarozást végeztek, sajnos ekkor változtatták meg a tetőszerkezetet is, ami feltűnően lapos lett, így a terhelés és az ázásveszély is nagyobb, száz év alatt a szarufák is megsínylették ezt a változást

– mondta Sógor Géza –, ezért a templom körül még szükséges egy teljes körű drénezés.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!