Hirdetés

Újévi fogadalmak

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 3 perc

Üdvözlet minden kedves olvasónak. Alighogy kihevertük a bejgli, a mézes pogácsa és a töltött káposzta okozta kómát,  és a közösségi média felületein is posztoltuk a karácsonyi menüt, illetve karácsonyfákat, elérkezett a szilveszteréjszaka. Sokan az ismerőseim közül az idei szilvesztert csendesebbre fogták, a korábbi évbúcsúztatókhoz képest otthon, a család és a szűkebb baráti társaságok körében töltötték azt, koccintottak az elmúlt évre és vágtak neki 2023-nak. 
Szép és jó eddig, most azonban elérkezett a véres valóság pillanata. Az újévi fogadalmak sokasága, alakformáló strandszezonra készülő elhatározások után ideje a tettek mezejére lépni. Ilyenkor, ámbár statisztikával nem tudok szolgálni, de ismerősökön lemérve többen vesznek edzőtermi bérletet, hogy azután kezdeti fellángolásukat egy-két hétig, jó esetben egy egész hónapon át leforrázza az izomláz, mivel addigra teljesen sokkolják fizikai valójukat. 
Helyette azt mondanám, előbb tegyenek rendet belül, nem lehet csúcsformával kezdeni az évet, ha addig az evés és heverészés volt előtérben. Türelemre, saját magunk megértésére van szükség és ne másokkal kezdjük a versenyt, hanem magunkkal. De, hogyha magunkkal versenyzünk még, akkor is figyeljünk testünk edzettségi szintjére, említeném az étrend fontosságát is a minőségi edzéshez.
Az ünnepi menüsort követően sokkal hatásosabb egy kisebb böjttel kezdeni és mindeközben már enyhe terhelésnek kitenni a testet, hogy később bírjuk a kiképzést. Természetesen motiváló személyeket ér követni, főleg, amikor úgy érezzük, hogy feladnánk. Csupán a sportkedvelő újságíró beszél belőlem, aki a maga életében is változást eszközöl. Él bennem a komfortzónából való erőteljes kimozdulás. Viszont mielőtt bárki bármilyen komoly elhatározásra jutna az újévi fogadalmak terén, előbb kérem, legyen óvatos. Most a reklámból ismert szlogen helye: 
„A kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!”
Ha a belső vizsgálat és esetleg szakemberek is megerősítették, hogy jó az, amit az idénre elhatározott, akkor kitartást és mindent bele! Apropó, a környezetünkre ne igazán hallgassunk, hogyha a sportosabb életmód miatt kikacagnak vagy megszólnak. Az az ő bajuk, a minőségibb élet titka a rendszeres testmozgással kezdődik. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!