Hirdetés

Újabb sikeres élőkönyvtár

Másodjára is élőkönyvtárral várta a hölgyeket Székelyudvarhelyen a Köz. közösségi kávéház. Az izgalmas, rendhagyó programba sokan bekapcsolódtak.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Újabb sikeres élőkönyvtár
Feltöltő beszélgetések. Ismert nők. Fotó: Hadnagy Éva

Udvarhelyi nők lapjai- címmel idén is élőkönyvtárral kedveskedett a nemzetközi nőnap alkalmából a Köz. közösségi kávéház a hölgyeknek és nemcsak. A tavalyi sikeres rendezvény után idén újabb ismert, különböző szakterületen tevékenykedő, inspiráló nők várták az érdeklődőket délelőtt 10 és este 7 óra között, akiket úgymond ,,ki lehetett kölcsönözni” egy-egy egyéni vagy csoportos beszélgetésre. Tamás Vanda, a Köz. vezetője elmondta, a tavalyi siker után idén is folytatni szerették volna a rendhagyó programot, hiszen nagyon sok olyan nő él a városban, akiknek élete, szakmája inspiráló, példamutató lehet másoknak.

Ezúttal is olyan hölgyeket hívtunk el az élőkönyvtárunkba, akik különböző módon, saját szakterületeiken, de a közösség érdekeit szolgálják, akikre büszkék lehetünk-

fogalmazott Tamás Vanda. Idén tizenhat élőkönyv állt az érdeklődők rendelkezésére, olyan szakterületekről, amelyekre a nők igazán kíváncsiak. A meghívottak között színész, pszichológus, hangtechnikus, fodrász, sminkes, gyógypedagógus, szülésznő, rádiós műsorvezető, koreográfus és lelkész is szerepelt. -

Azokat a szakmákat vettük lajstromba, amelyekre nőként kíváncsiak lehetünk, hogy abban a szakmában ők hogyan dolgoznak, hogyan élik meg nőiességüket és mindennapjaikat- ismertette.

A Köz. kezdeményezése ezúttal is népszerűnek bizonyult, hiszen nagyon sokan megfordultak az eseményen. A rendezvénynek a tervek szerint jövőre is lesz folytatása. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!