Hirdetés

Újabb rendkívüli ülés, puskaporos hangulatban

Gálfi Árpád összetrombitálta a polgármesteri hivatal alkalmazottait, és telt ház előtt jelentette ki: bármit állítson is a korrupcióellenes hatóság, ő nem hibás, ő csak a város vagyonát védte. A csütörtök reggelre összehívott soron kívüli ülésen egymásnak feszülésből nem volt hiány, miközben négy határozattervezet megvitatására két óra is alig volt elég. Az ülés egy perc néma csenddel indult a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragikus baleset két áldozatára emlékezve.

Asztalos Ágnes
Újabb rendkívüli ülés, puskaporos hangulatban
Volt főhajtás, vita, elvétve egyetértés is. Újabb rendkívüli ülés Székelyudvarhelyen Fotó: Hodgyai István

A jogi szakbizottság ülésébe csöppentünk bele 9 órakor, amelyet rendhagyó módon nagy nyilvánosság előtt, a sajtó jelenlétében tartottak, és a Szent István termet színültig megtöltötték a hivatal munkatársai. Az okot erre az adta, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi irodája nyomozást indított Gálfi Árpád polgármester ellen azzal a váddal, hogy törvénytelenül vette igénybe egy magán ügyvédi iroda szolgáltatásait, közalkalmazottként saját céljaira, az önkormányzati testület jóváhagyása nélkül.

A város vagyonából a város vagyonát...

A DNA december 27-én iktatott átiratában öt, 2019-es esetet nevez meg 27 500 lej értékben, az összeg mára büntető- és késedelmi kamatokkal együtt 37 318 lejre rúg, a hatóság szerint ennyivel károsította meg a polgármester a várost. Mint az átiratból, de a népes közönség előtt elhangzott dörgedelmes polgármesteri beszédből is kiderül, Moldován-Horváth István jogi segítségét három olyan esetben igényelte Gálfi, amikor a hivatalt hívták perbe, két alkalommal a hivatal perelt. Az ötből négy eset közös pontja a szejkefürdői, még mindig nem működő közműhálózat, a peres felek a kivitelező Macops Kft. és a hivatal volt fejlesztési igazgatója, Puskás Katalin. Egy eset pedig a korábbi városvezető, Bunta Levente felhalmozott protokollköltségeiről szólt, amelyet kiszúrt a számvevőszék, és a városnak pert kellett indítania a kár rendezésére.

Gálfi nagy nyilvánosság előtt elmondott beszédében a következő kérdéseket tette fel: kinek volt érdeke 2019-ben jogi védelem nélkül hagyni a várost? Itt arra utalt, hgy ő gyakran előterjesztette az ügyvédfogadási kérelmét a képviselő-testületnek, de az említett évben rendre visszautasították a kérést. Továbbá miért a választási év előtt támadják őt meg, és a tanács miért csak a 2019-es ügyekben ellenezte a külső jogi szolgáltatás igénybevételét? Miközben – hangoztatta erőteljesen – ő mindvégig a város érdekeit, a város vagyonát védte.

Kérdéses eredményesség

A jogi szakbizottságnak és később a közgyűlésnek két, a DNA nyomozásával kapcsolatos ügyben kellett szavaznia. Az egyik értelmében Ölvedi Zsolt alpolgármester lesz a város törvényes képviselője a bűnügyi vizsgálat idején, másrészt pedig a hivatal polgári peres követelést nyújt be, hogy a törvénytelenül elköltött pénz kerüljön vissza a városi költségvetésbe. A szakbizottság, majd az önkormányzati testület rábólintott mindkettőre. Egyébként az ügy komoly vitát gerjesztett, több képviselő is szót kért, elhangzott többek között, hogy Gálfi már eleve csak későn terjesztette elő az ügyvédfogadási kérelmeket, azaz utólag akarta lepapírozni azokat. Megtudtuk azt is, hogy a 2016–2023 közötti időszakban összesen 298 peres ügye volt a városnak. Igyekeztünk kideríteni, hogy az öt peres ügy hol áll most, mennyire volt sikeres, de egyértelmű választ nem kaptunk. Korábbi információkra alapozva a Bunta-ügyet állítólag elvesztette a város, és több, Puskás Katalin által indított ügyben is alulmaradt.

Kim Dzsongun és Gálfi

Az ülésen megszavazták még a 2024–2025-ös tanévre a város iskolahálózatátnak tervezetét, nincs ebben semmi változás a mostanihoz képest. Nem szavazták meg viszont ezúttal sem a polgármesteri hivatalnál és alárendelt intézményeinél a béremelést. A tervezetet már több ízben is megvitatták, a szócsata ezúttal sem maradt el. Lényege, hogy mintegy öt százalékkal emelkedne egyes vezető beosztásban lévők bére a városházán, a helyi rendőrségnél, a kulturális intézményeknél, a Városi Sportklubnál, illetve a Tourinfo irodánál összesen három és fél millió lej értékben. Az RMDSZ, bár egyetért azzal, hogy az alacsonyabb fizetéseket emelni kell, keményen bírálta az előterjesztőt, hogy csak a tízezer lej körüli bérek növekednek. Ugyanakkor belengették a szövetségiek, hogyha ismét elbukik a tervezet, ők egy héten belül egy új javaslatot dolgoznak ki a béremelésre, amit egyébként a törvény lehetővé tesz. Mivel két képviselő érintettség miatt nem voksolhatott, többen hiányoztak, nyolc voksra lett volna szükség ahhoz, hogy februártól a kedvezményezettek több pénzt vihessenek haza, de csak heten emelték fel a kezüket. A döntés hangos tiltakozást váltott ki a teremben összegyűlt dolgozók körében.

Szóba került a város készülő költségvetése, amelynek kapcsán a képviselők egy hivatali belső levél tartalmát hozták fel, miszerint Gálfi figyelmeztette az osztályvezetőket, hogy vigyázzanak, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljenek a tervezet részletei. Többen az egyeztetés, a konzultáció hiányát, sőt, akadályozását róttak fel a városvezetőnek. A szakadék egyre szélesebbnek tűnik a polgármester és az önkormányzat között, Péter Balázs (POL) például megjegyezte, hogy Kim Dzsongun sír, ha látja, hogy milyen diktátor lett az udvarhelyi polgármester.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!