Történelmi győzelem az újonctól

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK erejéből csak a szépítésre futotta a jégkorong Erste Liga nyitófordulójában, míg a Háromszéki Ágyúsok ligaújoncként legyőzték a kiírás favoritját, a Brassói Coronát.

Darvas Attila
Történelmi győzelem az újonctól
Részeghék (balra, 81) nem bírtak az Ágyúsok kapuját remekül őrző Arannyal (jobbra, 59). Sikerrel mutatkoztak be a Háromszéki Ágyúsok Fotó: ersteliga.hu

Pénteken este négy mérkőzéssel vette kezdetét a jégkorong Erste Liga 2026/2027-es idénye, amelyben ezúttal újfent 10 csapat küzd meg a végső győzelemért. Mint ismert, újoncként a ligához a Háromszéki Ágyúsok csatlakoztak, akik azonnal meglepetést okoztak.
A találkozó első harmada a várakozásoknak megfelelően alakult, hiszen a bajnoki aranyra pályázó Brassói Corona uralta a játékot, a 10. percben meg is szerezte a vezetést. A második felvonástól viszont kiegyenlített lett a játék, ám a zárófelvonás meghozta a második hazai gólt is, majd következett egy gyors gólváltás. Az izgalmak viszont a hajrára maradtak. Timaru előbb szépített, majd Antal László lehozott kapus mellett egyenlített. A ráadás viszont másfél perccel a találkozó vége előtt véget ért: Róth keretbe zárta a napját, hiszen ő nyitotta és ő is zárta az Ágyúsok gólsorozatát, történelmi Erste Liga-győzelmet hozva a klubnak.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Kikapott a címvédő

A címvédő Gyergyói HK-t a Román Kupa fináléjában mutatott játék után esélyesként kezelte a közvélemény az Újpest ellen, amely jelentősen átalakult a nyáron. A Román Kupában megmutatkozó sikeréhség viszont nem látszott a piros-fehérek játékán. A második felvonás elején ugyan Császár révén még egyenlítettek, de ennél többre nem futotta. A GYHK árnyéka volt önmagának, legalábbis az elmúlt időszakban mutatott játékából ítélve.

Csíki vereség

A Csíkszeredai Sportklub a nyáron is alaposan átalakult. A rutinos játékosok maradtak, de rengeteg fiatal került a keretbe. A légiósok sora viszont még nem teljes. A kapuban Melnyicsuk, valamint a támadósorban Vayrynen ott volt a keretben a Debreceni EAC elleni meccsen, ám a hét vége felé igazolt két játékos még nem. A kék-fehér mezt választotta ugyanis a BJAHC-ból és a Debrecenből jól ismert 30 éves lett center Kirils Galoha, aki ligaszinten rendre hozta a meccs/pont átlagot. Ugyancsak Csíkszeredába érkezik a 29 esztendős finn csatár, Miro Lehtimaki, aki végigjárta a finn bajnokságokat az elitig, míg Székelyföldre a lengyel Polonia Bytomtól érkezik, ahol közel volt a meccs/pont átlaghoz.
Az ő hiányukban és a Debrecen összeszokottsága okán is a csíki gépezet akadozott a cívis városban. Az első hazai találatra még tudtak válaszolni a kék-fehérek, de onnantól kezdve futottak a DEAC után. Amikor meg lehetőség nyílt az egyenlítésre, akkor a hazaiak egy üres kapus góllal feltették a pontot az i-re.
Érthetően a székelyföldi csapatok mindegyike máshogyan látta saját csapatának mérkőzését a kispadról. Az Ágyúsok győztes trénere, Kertész Zoltán, nagyszerű érzésnek írta le a történelmi pontszerzést. Szilassy Zoltán a GYHK oldalán a „gyilkos ösztönt” látta hiányosnak, míg a csíkszeredai oldalon a nyáron érkezett Staffan Lundh a fokozatos fejlődésről beszélt. Véleménye szerint miután az első felvonást enervált játékkal elrontották, utána már fokozatosan javultak, de összességében a DEAC megérdemelten nyert.

Eredmények

Debrecen – Csíkszeredai Sportklub 4–2 (1–0, 1–1, 2–1) /Culigin (12.), Kovács A. (39.), Kreisz (47., 60.), illetve Becze (35., 60.)/. Újpest – Gyergyói HK 4–1 (1–0, 2–1, 1–0) /Szabó Rácz (17.), Szathmáry (33.), Vasko (36.), Csányi (60.), illetve Császár (27.)/. Brassói Corona – Háromszéki Ágyúsok 3–4 (1–0, 0–0, 2–3, 0–1) – aranygóllal /Mesikamenn (10.), Valchar (41.), Levin D. (58.), illetve Róth (53., 64.), Timaru (59.), Antal L. (60.)/. FEHA19 – DVTK Jegesmedvék 4–5 (2–3, 1–1, 1–1) /Fehér (8., 16.), Balasits (31.), Magosi B. (56.), illetve Szalay (6., 46.), Trajcsik (15., 21.), Kinloch (17.)/.
Az Újpest – Csíkszeredai Sport­klub, a FEHA19 – Gyergyói HK és a BJAHC – Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzések tegnap este lapzárta után értek véget.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!