Hirdetés

Több ezer dokumentumot küldött el a CNSAS az ügyészségnek a gyerekeket beszervező volt szekus tisztekről

HN-információ
Több ezer dokumentumot küldött el a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a katonai ügyészeknek a kommunista diktatúra utolsó évei alatt gyerekeket beszervező szekus tisztekről. A CNSAS szerdai közleménye értelmében január 12-én 2680 dokumentumot küldtek el az ügyészségnek 32 olyan volt szekus tiszt tevékenységéről, aki 838 kiskorú tanulót szervezett be a kommunizmus éveiben. A testület folytatja az ilyen tartalmú iratok azonosítását, hogy segítse a bizonyítékgyűjtést a katonai ügyészség által indított eljárásban – tették hozzá. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács tavaly májusban fordult a katonai ügyészséghez a büntetőeljárás megindítására irányuló megkereséssel, a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát (in rem) vizsgáló eljárást indítványozva béke és emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanújának kivizsgálására. A feltételezett bűntetteket a kommunista titkosszolgálat, a Securitate, valamint az egykori milícia több tisztje követte el, túlnyomórészt a kommunista diktatúra utolsó két évtizedében, amikor kiskorúak ezreit szervezték be besúgóként. „Ezek a visszaélések, amelyeket az alkotmányt és a polgári jogokat védeni hivatott állami intézmények alkalmazottai követtek el, rendszeresek voltak, és kiskorúak nagyszámú csoportját érintették, ami indokolttá teszi, hogy ráirányítsuk a közvélemény és az igazságszolgáltatás figyelmét ezekre az intézkedésekre” – állt a CNSAS akkori tájékoztatásában. Ugyanakkor azt is közölték, hogy elküldték a főügyészségnek a kiskorúak beszervezésében érintett tisztek szakmai adatait, a CNSAS levéltárából származó bizonyító dokumentumokkal együtt. Korábbi ülésein a CNSAS Kollégiuma 696 iskoláskorú gyereket beszervező 43 szekus tiszt dokumentációjának elküldését hagyta jóvá.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!