Hirdetés

Tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál

Egy nappal hosszabb, tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a szemle 23. kiadása június 14. és 24. között zajlik – közölték kedden a fesztivál hivatalos honlapján a szervezők.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál
Tavalyi vetítés Kolozsvár főterén. Idén több mint 150 ezer nézőt várnak Fotó: tiff.ro

Mint írták, az eddigi gyakorlattól eltérően azért döntöttek a hosszabbítás mellett, mivel június 24-én az ortodox pünkösdöt ünneplik Romániában, ami hivatalos szabadnap. A szervezők szerint a ráadásnapon a fesztivál legkedveltebb és legtöbb díjat nyert filmjeit láthatja majd a közönség, és meglepetésekkel is készülnek.

A filmszemlén idén is több száz alkotást vetítenek mozikban és szabadtéri helyszíneken, de élő zenés vetítések, koncertek is lesznek, a meghívottak között ismert sztárok is szerepelnek.

A szervezők a rendezvényre több mint 150 ezer nézőt várnak.

Emlékeztettek, hogy a TIFF jelentős számú turistát is vonz a városba, egy felmérés szerint a nem kolozsvári nézők 70 százaléka kimondottan a filmszemle miatt látogat nyár elején a  kincses városba. Az idei fesztiválra már elkezdődött a bérletek árusítása.

A TIFF szervezői kedden

a Smart7 versenyszekcióban részt vevő filmeket is ismertették,

mely tavaly szerepelt először a filmszemle programjában. A Smart7 hálózat a hasonló célú és látásmódú kisebb európai filmszemléket kapcsolja össze, hogy közösen tudják alakítani a filmipar és a fesztiválkultúra jövőbeli trendjeit.

A TIFF mellett az alapítók között található a lengyelországi New Horizons Nemzetközi Filmfesztivál, a portugáliai IndieLisboa Nemzetközi Filmfesztivál, a görögországi Szaloniki Nemzetközi Filmfesztivál, a spanyolországi Filmadrid Nemzetközi Filmfesztivál, az izlandi Reykjavík Nemzetközi Filmfesztivál, a litvániai Kino Pavasaris Vilnius Nemzetközi Filmfesztivál.
A versenyszekcióba olyan európai fiatal filmesek alkotásait ajánlják, akik eredeti ötleteikkel, bátor hangjukkal tűnnek ki. Romániát a Gabi Sarga – Catalin Rotaru alkotópáros Where Elephants Go című feketekomédiája képviseli a programban, melynek premierjét márciusban tartják a vilniusi filmfesztiválon – idézte a közleményt az MTI.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!