Hirdetés

Tanulóktól kapott műszereket a kórház gyermekosztálya

Péter Ágnes
Tanulóktól kapott műszereket a kórház gyermekosztálya
Átadták az ajándékot a főorvosnak és főasszisztensnek. Jótett Fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

Rendhagyó kezdeményezéssel álltak elő a Venczel József Szakközépiskola tanulói: a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályának mérőműszereket, vérnyomásmérő mandzsettákat vásároltak, olvasható a kórház honlapján, és mint Both Gyár­fás-Csaba iskolaigazgató kérdésünkre mondta, korábban nem volt példa arra, hogy tanulók ajándékozzanak a kórházban. Az iskolában még decemberben tartott karácsonyi vásáron összegyűjtött mintegy 2000 lejes összegből szerezték be az eszközöket, közölte az igazgató, és a készülésben, szervezésben a tanulókat a jótékony cél motiválta. A diákok és a tanárok ötlete volt, hogy beteg gyermekek ellátását segítsék, és a gondolatot az iskola, illetve a kórház vezetősége is örömmel fogadta. Olyan eszközöket szereztek be, amelyre a gyermekosztálynak szüksége volt, mondta Both Gyárfás-Csaba, a jó szándékot pedig az intézmény azzal viszonozza, hogy a kórház alkalmazottai a jövőben egészségügyi tájékoztatókat fognak tartani az iskolában. Hozzátette: az, hogy jó kapcsolatban marad a két intézmény, a tanulók számára hasznos, tanulságos lehet, és a jótékony kezdeményezések is pozitív példával szolgálhatnak. 
Mint arról korábban írtunk, a Venczel József Szakközépiskola néhány tanulója karácsonyi műsorral és ajándékokkal köszöntötte a csíkszeredai börtönben fogvatartottak egy részét, emellett pedig a csíksomlyói Babba Mária Gyermekotthonban élő, gyermekvédelmi gondozásban levőknek is vittek ajándékokat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!