Tanár nélkül is megy?

Demeter Adél-Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc

„Hülyén halunk meg, ha nem fizetitek ki a tanárainkat” – olvastam a legutóbbi budapesti tartózkodásom alatt egy tizenéves hónalja alá eresztett plakátról. Pedagógusok, fiatalok, szülők és nagyszülők vonulnak utcára néhány száz kilométerre tőlünk, követelve, hogy a kormány keressen megoldásokat a magyar oktatási rendszer válságos helyetére.
Erdélyben, tudomásom szerint, nem jellemző a véleményvállalás a témát illetően. Az eset pénzügyi vonatkozása nem érint minket – mondhatnánk –, hiszen a román állam adja a bért az alulfizetett tanárainknak. A havi kereset tekintetében amúgy sem büszkélkedhet annyira egyikünk sem, hogy civilként, külső szemlélőként is megszólaljunk. Teoretikusan viszont annál inkább érintettek vagyunk.
Az első fontos kérdés: hol vannak a „külhoni” tanárok és mit gondolnak az „anyaországi” társaikról? Van-e szolidaritás, esetleg ellenhang? Meggyőződésem, hogy az erdélyi pedagógusok nagy része helyszerzés, fokozati és a véglegesítői vizsgák közt kapkodva a fejét, aligha törődik vagy gondolkodik arról, hogy ugyanazt az anyanyelvet és kultúrát oktató társaik milyen hozzájuk hasonló és eltérő kihívásokkal néznek szembe. A második gondolatom szorosan kapcsolódott a magyarországi sajtóban már a nyáron elindult diskurzushoz: radikálisan megváltozott a klasszikus értelemben vett műveltség eszméje. Átalakult a tudás és gyökeresen megváltoztak a tanulás terei. Én közel nyolc évig tanultam a német nyelvet, mára mégsem tudnék önállóan egy épkézláb dialógust folytatni németül. A mai gyermek viszont hamarabb tanul meg angolul, mint azt oktatni kezdeznék neki az iskolában.
Önámítás nélkül merem remélni, hogy nem én voltam ostobább – sőt nem is a pedagógus volt alulképzett –, hanem más ingerek és eszközök vettek körbe engem és vesznek körbe ma egy gyermeket. Feltehetnénk a kérdést, hogy a „szándék nélküli tanulás” korában még helyt tud-e állni egy oktató? Tudhat-e többet, mint a digitális világban és a mesterséges intelligencia szférájában gond nélkül boldoguló tizenéves? Mondhatnánk azt, hogy nem. Nincs szükség rájuk. Mégis érthetetlen, hogy ekkora tudás birtokában miért ilyen magas a funkcionális analfabéták száma, s miért kell minden érettségi és plagizáló miniszter után meglepődve egymásra mutogatnunk.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!