Hirdetés

Sztrájkőrséget hirdetett a Sanitas szakszervezet

HN-információ

Országszerte sztrájkőrséget szervezett tegnap a Sanitas szakszervezet. Csíkszeredában, a Szabadság téren gyűltek össze a tüntetők. Az egészségügyben dolgozókat tömörítő érdekvédelemi szervezet három pontban megfogalmazott követelésekkel állt elő. Megígért, és korábban törvényben rögzített juttatásaikat szeretnék megkapni.


Több nagyobb városban is tüntettek az egészségügyi és szociális alkalmazottak tegnap. A Federația Sanitas szkaszervezet Facebook-oldalán folyamatosan publikálta a tiltakozó tömegek fényképeit és az erről szóló információkat. A szervezetnek egyébként minden megyében van képviselete, tudtuk meg Nyulas Emmától, a Sanitas Hargita megyei elnökétől. Korábban októberben szerveztek japán sztrájkot, mely úgy tűnik, nem érte el a célját. A szervezet tagjai elsősorban a megígért bérpótlékokat követelték, amelyet nem kaptak meg az államtól, és amelyet a törvény is előír.
Többek közt azt nehezményezik, hogy a szociális rendszerben dolgozók nem kapták meg a veszélyességi pótlékot, noha az azt előíró jogszabály már hatályos. Követeléseiket három pontban fogalmazták meg. Kérik a 2017/153-as számú, a közpénzből fizetett alkalmazottak javadalmazásáról szóló kerettör­vény rendelkezéseinek alkalmazását, az alapfizetés-emelés feltételeinek szakmai megalapozását, valamint a veszélyességi pótlék megadását a szociális rendszerben dolgozóknak. 
– Elsődlegesen a 226-os sürgősségi rendelet ellen léptünk fel, amellyel december 31-én be­fagyasztották a közalkalmazotti fizetéseket. Korábban tett ígéretet a kormány arra, hogy a jelenlegi fizetésre számolnak bérpótlásokat. Azonkívül a szociális rendszerben dolgozók sem kapták meg a megígért ösztönző pótlékot – emelte ki Nyulas Emma. Mint részletezte, az egészségügyi és szociális dolgozók a rendkívüli állapot valamennyi szakaszában kivették részüket a munkából, az ösztönző pótlék elmaradása főként a kiskeresetűeket érintette.
– A célunk az volt, hogy jelezzük: nem vagyunk megelégedve. Jobbra kell forduljon a helyzet, hiszen az egészségügyi dolgozók fáradtak testileg és lelkileg is. Közel tizenegy hónapja dolgoznak, nincs választási lehetőségük ebben a helyzetben. A legfontosabb most az, hogy a juttatásainkat garantáló hatályos rendeleteket tartsák be, ráadásul ezeknek a jogszabályoknak az alkalmazási módszerét is elfogadták már – összegzett Nyulas Emma.
 




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!