Hirdetés

Sztrájkolnak a postások, a Román Posta vezetősége szerint nem elegen ahhoz, hogy fennakadást okozzanak

Hétfőn 00:00 órától általános sztrájkba léptek a Román Posta alkalmazottai, nettó 400 lejes béremelést és a „hűségpótlék” növelését követelve. A posta vezetősége szerint ugyanakkor tevékenységükben nincs fennakadás, mert a postai alkalmazottak alig egyötöde támogatja az általános munkabeszüntetést.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Sztrájkolnak a postások, a Román Posta vezetősége szerint nem elegen ahhoz, hogy fennakadást okozzanak
Illusztráció Fotó: Poșta Română

A Romániai Postai Dolgozók Szakszervezete (SLPR) vasárnapi közleményében emlékeztetett arra, hogy az állami vállalat 21 ezer alkalmazottjának nagy hányadát minimálbérrel fizetik, és a minimálbérrel fizetettek aránya el fogja érni a 90 százalékot júliusban, amikor ennek összege bruttó 3700 lejre nő.
A SLPR sérelmezi, hogy az állami vállalat vezetősége nem volt hajlandó tárgyalni velük. Ehelyett megállapodott egy másik, nem reprezentatív szakszervezettel, amelyet a Román Posta korábbi vezérigazgatója és a jelenlegi vezérigazgató egykori tanácsadója vezet. „A postások nem hagyták magukat manipulálni, és elszántak a sztrájkra” – olvasható a közleményben.
A szakszervezet közölte azt is, hogy a sztrájk ideje alatt hajlandók leülni tárgyalni a vállalat vezetőségével a követelésekről a Román Posta többségi tulajdonosa, azaz a román állam képviselője, Bogdan Ivan digitalizálásért felelős miniszter jelenlétében – idézte a közleményt az Agerpres hírügynökség.

A Román Posta vezetői szerint nincs fennakadás
A Román Posta vezetősége minderre úgy reagált: tudomásul vették a SLPR döntését a sztrájk kirobbantásáról, de ez szerintük nem fogja befolyásolni a vállalat működését, mert az alkalmazottaknak mindössze egyötöde támogatta az általános munkabeszüntetést.
Külön üzentek annak a kétmillió nyugdíjasnak, akiknek a nyugdíját a postások kézbesítik, hogy időben megkapják a juttatásaikat. „Továbbra is minden erőfeszítést megteszünk a kollektív munkakonfliktus lezárásért” – olvasható közleményükben. Hétfő reggel a Facebook-oldalukon a közleményt azzal egészítették ki, hogy az alkalmazottak korábban bejelentett országos sztrájkja ellenére az ország legtöbb megyéjében „a szokásos módon zajlik” a vállalat tevékenysége. „A vállalat vezetősége tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a helyzet alakulásáról” – olvasható a bejegyzésben.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!