Hirdetés

Szórakozás a fiataloknak, pihenés a szülőknek

HN-információ
Harmadik alkalommal szervezte meg a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatója az Önállósodási Tábort a múlt héten húsz fogyatékkal élő fiatal és öt gondozó számáta a pottyondi Erdei Iskolában.   [caption id="attachment_6149" align="aligncenter" width="620"]Gondtalanul játszanak a táborlakók. Az önállósodás erdei iskolája Fotó: Háromszéki Eszter Gondtalanul játszanak a táborlakók. Az önállósodás erdei iskolája Fotó: Háromszéki Eszter[/caption] [dropcap]V[/dropcap]idám zene fogadott pénteken a pottyondi erdei iskola udvarán, ahol a fiatalok egy része a sportpályán labdázott, mások társasjátékoztak. Az intézmény vezetőjével, Váta Emesével, és két kísérővel, Dobándi Veronkával és Barabás Emőkével beszélgettünk a tábori életről. A Nappali Foglalkoztató fogyatékkal élő fiataljai négy napon keresztül színes programban vehetnek részt. Váta Emese elmondta, a tábornak kettős célja van, egyrészt az, hogy a szülőknek is legyen néhány napnyi szabadságuk, másrészt a fiatalok is már abban a korban vannak, amikor már igénylik, hogy magukra, a barátaikkal lehessenek. Hozzátette, amikor a szülők szembesültek azzal a ténnyel, hogy fogyatékkal élő a gyerekük, akkor nem kaptak segítséget, ezért nagyon elcsúsztak a dolgok. A táborban nagyon látszik, hogy melyik az a fiatal, akinek otthon is adnak apró feladatokat, akár csak annyit, hogy vigye ki a szemetet, fogja össze a ruhát, vagy vesse meg az ágyát, viszont vannak, akiket teljesen kiszolgálnak és túlóvják. Éppen azért a táborban például az étkezésnél a fiatalok kell megterítsék az asztalt, ehhez kis csoportokat hoztak létre és mindenki kivette a részét a munkából. Továbbá közösen főztek pityókás tokányt, és kávédélelőttöt is tartottak, amely során a fiatalok megtapasztalhatták, milyen egy igazi kávézóban, ahol dzsesszzene szól, az itallapról kiválaszthatják, hogy mit szeretnének inni, és azt a pincértől megrendelhették. Bár a fiatalok többsége súlyos betegségekkel küzd, a maximum fejlődés az önállósodás terén amit el tudnak érni, az az, ha önállóan felöltöznek vagy megmosakodnak, de többségük képtelen a teljesen önálló életre. Kiderült, hogy van, akinek az jelent problémát, hogy megmossa a fogát, és a gondozóknak arra is folyamatosan figyelniük kell, hogy a kánikula idején megfelelő mennyiségű folyadékot igyanak, hogy a hőmérsékletnek megfelelően öltözzenek, és bizonyos időközönként arra is kell figyelmeztetniük, hogy menjenek vécére. A négynapos tábor alatt változatos programokkal készültek a fiatalok számára, de ezek közül néha szelektáltak, figyelembe véve az igényeiket. Első nap a házzal és a környezettel ismerkedtek, hiszen a fiatalok számára is komoly kihívás az új környezet, de másfél nap elteltével a legtöbbjük már magabiztosan mozgott az erdei iskola falai közt. Fürödtek a patakban, stafétajátékokat szerveztek, festettek tábori pólót, volt célba dobás és futóverseny is. Váta Emese elmondta, a legtöbb fiatal esetében kiderül, hogy egy-egy területen nagyon jól teljesít, például van olyan, aki megjegyzi valamennyi születésnapot, és olyan is, akinek bár furcsa a mozgása, nagyon pontosan dob kosárra, és nagyon élvezi. Esténként bár tábortüzet terveztek, figyelembe kellett venniük, hogy a fiatalok is elfáradnak napközben, otthon legtöbbjük már este nyolckor ágyban van, ezért csak péntek este tartottak szülinapozással összekötött bulit, amelyre tortát sütöttek, és amelyet szépítkezős délután előzött meg. Váta Emese elmondta, egy összeszokott csapatról van szó, a fiatalok is vigyáznak egymásra és segítik egymást, ugyanakkor örömmel tapasztalták, hogy mostanra a szülők is egymás között kezdtek megnyílni, kezdtek közös programokat szervezni, és gyakran segítenek egymásnak a felügyeletben is. A tábor ideje alatt a helyi közösséget is érzékenyítették, elsétáltak az üzletig vásárolni, ahol nagyon kedvesen fogadták a fiatalokat, és a falubeliek is figyeltek rájuk, az erdei tábor mellett elhaladók is szívesen fogtak kezet a fiatalokkal, érdeklődtek, hogy honnan vannak. – Nekünk is jó ez a pár nap, még akkor is, hogyha nehezebb, mint bent, de a munka mellett kikapcsolódást jelent a tábor, és jó megtapasztalni, hogy hogyan reagálnak más helyzetekben a fiatalok – mondták a gondozók. Ezek mellett látják a fejlődést is egyes fiatalok esetében, hiszen első évben míg a táborozók fele nem tudott aludni éjszaka, mostanra csupán a tíz százalékuk küzd ilyen problémával, és honvágyuk sincs, örülnek, hogy néhány napig távol lehetnek a szülőktől, akik kipihenve várják haza őket. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!