Hirdetés

Szárhegy büszkesége a gyermeknapon felavatott napközi otthon

Ünnepélyes keretek közt, a gyermeknapi rendezvények részeként avattak vadonatúj napközi otthont Gyergyószárhegyen. Mintegy hatvan kisgyerek számára nyújt korszerű és otthonos körülményt a mindennapi oktatáshoz a különleges épület.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 3 perc
Szárhegy büszkesége a gyermeknapon felavatott napközi otthon
Fotó: Barabás Pál-Hajnalka

Nagy igény volt a gyermeknapkor átadott Rügyecske óvodára Gyergyószárhegyen. A 2019-ben elkezdett építkezés véget ért, átadták a vadonatúj korszerű épületet.

Az avatón Danguly Ervin, a község polgármestere elmondta: 2 377 035  lej az épület értéke, a bútorok 403 182 lejbe kerültek. Ebből egymilliónál kicsivel többet kapott kormánytámogatásból a község, 500 ezer lej értékben a megyei tanács is hozzájárult az építkezéshez, az egyharmad résznyi különbözetet pedig a község költségvetéséből fedezték.

– Nehéz anyagi helyzet volt az országban az építkezés során, nem volt könnyű előteremteni az anyagi hátteret.

Műemlékvédelmi környezetben olyan épületet kellett elképzelni, amely megfelel a szakmai elvárásoknak, és esztétikailag is illik a miliőhöz

– vázolta a nehézségeket Danguly Ervin polgármester. – Végül az egész környék leggyönyörűbb óvodája épült fel Szárhegyen – tette hozzá.

– Hosszú ideje várták ezt a napot, hiszen felemelő új óvodát avatni – mutatott rá Gáspár Erika, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója. 

Barabás Pál-Hajnalka

Az átadón a Gyergyó területi RMDSZ elnöke, Barti Tihamér köszönetet mondott a szárhegyi önkormányzat RMDSZ- és EMMSZ-frakcióinak, hogy a politizálást félre tudták tenni, és összefogtak a gyerekek érdekében. Arra intett, hogy az új óvodában ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyerekeket.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról beszélt az avatón, oktatási jelentéstevőként az Európai Unió rengeteg oktatási intézményét volt alkalma megtekinteni, óvodától egyetemekig

– Látom a technológiát, látom az elképzeléseket, látom EU-szinten a jövőt az építkezésben.

Merem állítani, hogy egyetlen országban sem láttam ilyen színvonalas épületet, amely ennyire összhangban van a kultúrtájjal, a környezettel

– emelte ki a megyeelnök.

Köllő Miklós, az épület tervezője rámutatott, az urbanisztikai bizonylat szerint egy emeletes épület kellene álljon az óvoda helyett.

Nem kell maximálisan teljesíteni az előírásokat, ha az ember azt látja, hogy rombol. Hogy nézne ki itt, a Lázár-kastély előtt egy emeletes épület? Ki kellett volna vágni ehhez három fát is, ezek árnyékában mégis hűsölhetnek majd a gyerekek

– mondta a tervező.

A korszerűen berendezett, jól felszerelt intézményben hatvan gyermek számára van hely. A különleges épület Szárhegy egyik büszkesége lett. A község polgármestere köszönetet mondott mindenkinek, aki tett azért, hogy ez az álom megvalósulhasson.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!