Hirdetés

Sült zellerkrémleves fokhagymachipsszel

HN-információ
Hozzávalók 4 személyre:
  • 500 g zeller
  • 50 g vaj
  • egy fej fokhagyma
  • 1 liter alaplé
  • 100 ml tejszín
  • ízlés szerint citromlé
  • só – lehetőleg parajdi
  • frissen darált fehérbors (helyettesíthető feketével)
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A zellert kettévágjuk és egy csipetnyi sóval alufoliába csomagoljuk, és a sütőbe tesszük. Akkor van kész, ha egy hegyes kés lazán átmegy rajta, ez kb. 40 perc. A zellereket kicsomagoljuk, a mikor kihűltek, meghámozzuk, és nagyobb kockákra daraboljuk. Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagyma felét, pár percig fonnyasztjuk, és hozzáadjuk a feldarabolt zellert. Egy kis ideig együtt pirítjuk, majd felöntjük az alaplével. Ízlés szerint megsózzuk, és fél órán át lassú tűzön főzzük. Alaplé hiányában használhatunk vizet is, de a végeredmény korántsem lesz ugyanaz. Alaplevet legkönnyebben csirkefarhátból készíthetünk, egy kis leveszöldség (hagyma, zeller, sárgarépa) és fűszerek (bors, babérlevél, kakukkfű) hozzáadásával, de készülhet sertés-, illetve marhacsontból, vagy zöldségmaradékból is. Alapléhez sót nem szoktak tenni. Mihelyt a levesünk készre főtt, krémesítjük egy botmixer segítségével, majd a tűzre visszahelyezve hozzáadjuk a tejszínt, a frissen őrölt borsot és egy kis citromlevet. Pár perc alatt összefőzzük. Olajban sült zellercsíkokkal, fokhagymachipsszel, vagy akár pirított kenyérkockákkal tálaljuk.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!