Felemás forduló

A hétvégén rajtolt az osztrák bázisú jégkorongbajnokság is a Ferencvárossal és a Hydro Fehérvár AV19-cel a soraiban. A Ferencváros nyitásként a szlovén HK Olimpiját fogadta, amely 5–3-as győzelemmel távozott a Tüskecsarnokból. A fehérváriak szintén hazai pályán kezdtek a Linz ellen, és hiába volt a kezükben a hárompontos győzelem, végül azt kiengedték és aranygóllal 4–3-ra nyertek. Másnap a fehérváriak az HK Olimpiját fogadták, és sima 6–2-es vereséget szenvedtek a szlovénok ellen.




Menetel a Fradi

A Ferencváros 3–1-es győzelmet aratott a Celtic Glasgow vendégeként csütörtökön a labdarúgó-Európa-liga csoportkörének nyitófordulójában. Hiába kezdett jobban a hazai csapat, Liam Scales öngóljával húsz perc után az FTC vezetett. Közvetlenül a szünet előtt ugyan Mika Baur egyenlített, de Kristoffer Zachariassen sarokkal szinte azonnal visszaállította a különbséget. A második félidő a korábbi Celtic-játékos, Daniel Arzani bombagóljával indult, innentől pedig nem volt visszaút a skótok számára. Az FK Csíkszereda neveltje, Marius Corbu, végigjátszotta a mérkőzést. A Fradi ebben a szezonban továbbra is veretlen a nemzetközi színtéren: kilencedik meccsén hetedik győzelmét aratta két döntetlen mellett. A Ferencváros október 15-én a Viktoria Plzent fogadja.




Mit nézzünk a tévében?

18.00: Foci: Szuperliga: Galaci Oțelul – Vajdahunyadi Corvinul (Prima Sport 1, Digi Sport 1).

20.00: Futsal: román baj­noki: Marosvásárhelyi VSK – Székelyudvarhelyi VSK (Digi Sport 2).

21.00: Fo­ci: Szuperliga: Petrolul Ploiești – FK Csíkszereda (Pri­ma Sport 1, Digi Sport 1).




Hirdetés

Kövessen a Facebookon!