Farkas Endre

Izlandi ellenfél vár az FK-ra

Kedden kisorsolták a női labdarúgó Európa Kupa első selejtezőkörének párosításait. Az FK Csíkszereda lányai az izlandi Breiðablik gárdájával kerültek szembe. A Breiðablik az izlandi Kópavogur városának klubja, az egyik legeredményesebb női labdarúgó-egyesület az északi szigetországban. A zöld-fehér klub többszörös izlandi bajnok és kupagyőztes, rendszeres résztvevője a női Bajnokok Ligája selejtezőinek. A kópavoguri együttes különösen utánpótlás-neveléséről ismert, számos izlandi válogatott játékos került ki a műhelyéből. A csapat évek óta az izlandi élvonal élmezőnyéhez tartozik, és rendszeresen harcban áll a bajnoki címért. A párharcok oda-visszavágós rendszerben zajlanak. Az első mérkőzéseket augusztus 26-án, a visszavágókat szep­tember 2-án rendezik. A 12 párharc továbbjutói bejutnak a második selejtezőkörbe, ahol hozzájuk csatlakozik a Női Bajnokok Ligája második selejtezőkörös minitornáin második helyen végző 11 együttes, valamint a sorozat harmadik selejtezőkörében búcsúzó kilenc csapat.

Az első selejtezőkör páro­sításai: Breiðablik (Izland) – FK Csíkszereda, Spartak Szubotica (Szerbia) – Lju­boten (Észak-Macedónia), SFK 2000 Szarajevó (Bosznia-Hercegovina) – NSA Szófia (Bulgária), Hibernian (Skócia) – Athlone Town (Írország), Gintra (Litvánia) – Cardiff City (Wales), Young Boys (Svájc) – Flora Tallinn (Észtország), Slovácko (Csehország) – Glentoran (Észak-Írország), Sporting Braga (Portugália) – Agram Zagreb (Horvátország), Sporting CP (Portugália) – Riga FC (Lettország), GKS Katowice (Lengyelország) – Mura (Szlovénia), Fortuna Hjørring (Dánia) – Hajduk Split (Horvátor­szág). 




Új VAR-t ígérnek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videóbírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Roberto Rosetti, az UEFA bírói bizottságának vezetője tegnap bejelentette, hogy egy-egy vitatott eset VAR-ellenőrzése az eddigi 90 helyett csak 60 másodpercig tart majd. „Az egyértelmű és nyilvánvaló tévedéseket akarjuk kiszűrni, semmi mást. Piros lapoknál nemcsak a találati képet elemezzük ki, hanem a párharc előtti eseményeket is. A kontextus a fontos, nem fogunk Playstation-döntéseket hozni” – közölte az 58 éves főbíró. A szögletek helytelen megítélését is korrigálhatja a VAR, de csak akkor, ha egyértelmű a helyzet. A szurkolók felvilágosítására az UEFA egy áttekintő oldalt hozott létre a honlapján, ahol példavideókon szemlélteti a vitatott eseteket. „A teljes egységesség mindig csak vágyálom lesz, de meggyőződésem, hogy ezzel nagyot léptünk előre” – tette hozzá Rosetti.




Visszatér Brassóba

Owen Williams egy év kitérő után visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához. A Brassói Corona közzétette, hogy Owen Williams újra a csapat játékosa lesz. A 2000-es kanadai–román hátvéd 2021–2025 között már volt a brassóiak játékosa, de tavaly a GYHK mezét viselte, ahol 40 meccsen 6 + 19 pontot gyűjtött. Williams a negyedik olyan játékos, aki a gyergyói mezt brassóira cseréli.




Mit nézzünk a tévében?

10.30: Vizes, Eb: úszás (TVR Sport, M4 Sport).

12.15: Atlétika Eb (M4 Sport, Eurosport 1).

18.45: Foci: EKL-selejtező: Köbenhavn – Debrecen (M4 Sport).

19.30: Vizes Eb: úszás (TVR Sport, Duna World).

21.45: Atlétika Eb (M4 Sport, Eurosport 1).
 




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!