Sokkal több és sokkal jobb
Minden téren felülmúlta a szervezők elvárásait a Keressük a Hargita fotósát elnevezésű amatőr fotópályázat: több mint 500 pályamunka közül kellett válogatniuk, magas színvonalú anyag gyűlt össze, illetve a tervezett egyetlen helyett három fotóst díjaztak péntek este a Madarasi-Hargitán. A fődíjat Török János nyerte.
[caption id="attachment_39473" align="aligncenter" width="1000"]
Megtalálták a Hargita fotósát Fotó: Kovács Hont Imre[/caption]
Magyari Attila ötletgazda elképzelését a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Fotóklub, valamint a Madarasi-Hargitán levő Pethő-panzió karolta fel, ők szervezték meg partnereik segítségével a magánkezdeményezést, amelynek során októberben több mint 500 fényképet küldtek be a pályázók. Ezek közül kellett a szervezőknek kiválogatniuk azt a kilencvenet, amelyből tárlat nyílt pénteken a panzióban. – Olyan fotót is küldtek, amelyeket a 80-as években készítettek, és csupán műszaki követelmények miatt nem feleltek meg. Több mint 30 fotós készítette a kiállított fényképeket. A célunk az volt, hogy bemutassuk a Hargita-hegység szépségeit. Egyáltalán nem számítottunk ekkora érdeklődésre, ha sejtettük volna ezt a népszerűséget, akkor tematizáltuk volna a versenyt például állatok, növények, tájképek kategóriákra – nyilatkozta Magyari Attila. A névtelenül kiállított fotók közül négytagú zsűri – két fotográfus és két panzió képviselője –, valamint az összesített közönségszavazat döntötte el a sorrendet. A Hargita fotósának Török Jánost választották, emellett Káté Antóniát és Pál Róbertet is díjazták. A fődíj két éjszakára szóló üdülés a szervező panzióban, illetve Babos Zsolt vadőr jóvoltából medvelesen való részvétel. – Meglepően magas a színvonal, a digitális technológia beérett mára. Úgy tűnik, lejárt az az időszak, amikor mindenki megelégedett minden fotóval, és most már fotós szemmel megkomponált fényképekkel neveznek be a versenyekbe – közölte dr. Szabó József, az Orbán Balázs Fotóklub zsűriző elnöke. – Csupán azt hiányolom, hogy az ember nagyon kevés fotón jelent meg – tette hozzá.
A képek a házigazda panziót díszítik az elkövetkezőkben.
Kovács Hont Imre