Sakksuli (732.)
Ezüstérmet nyert a 15 éves Tudor Edward Henry (2460) nemzetközi mester az olaszországi Montesilvanóban megrendezett ifjúsági világbajnokságon a 16 év alatti fiúk csoportjában, melyen 70 ország 155 sakkozója 11 fordulós svájci rendszerben küzdött. A CSM Constanța tehetséges sakkozója Iulian Mihailov edzővel készül a versenyekre, célja pedig a nagymesteri cím elérése. A 18 év alatti fiúk utolsó fordulójában az első számú kiemelt Magold Filip (2501) nemzetközi mester az éremért küzdött az éltáblán, de kikapott és a 8. helyre csúszott vissza, az U14-es korosztályban Andrei Negrean a 12. helyen végzett.
A magyar küldöttségnek idén nem volt éremeső.
Horváth Tamás emlékére
Lesújtó hír érkezett Zalaegerszegről, június 25-én, 75. életévében elhunyt Horváth Tamás nemzetközi mester, a Csuti Antal SE vezetője (a Csutiban csapattársak voltunk), a zalakarosi tornák rendezője.
A rettenetes Covid áldozatának tekinthető ő is. A világjárvány kitörése után néhány hónappal egy fejsérüléses baleset miatt került kórházba, ahol a kezelés alatt megfertőződött a vírussal. A következő években már nem nyerte vissza egészségét: hat évig reménykedett a család és az egész sakktársadalom, de az állapota alig változott. Idén májusban hirtelen rosszabbodás következett be, és ebből már nem volt javulás.
A magyar sakk kimagasló egyéniségét és egy kiváló barátot veszítettünk el. 2009–2015 között megbízták a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányi feladataival. Vezetésével 2014-ben a norvégiai Tromsöben olimpiai ezüstérmet szereztek. Az 1993-as magyar csapatbajnokságon Horváth Tamás (2440) miniatűr játszmában nyert Kállai Gábor (2450) nagymester ellen.
Horváth–Kállai
Szicíliai védelem
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cd4 4.Hd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Hc6 bc6?! (6...dc6 7.Vd8+ Kd8 8.Fc4 Ke8 még játszható lenne) 7.e5! Hg8 8.Fc4 Fg7 9.Vf3 f5 10.Ff4 e6 11.0-0-0! Vc7 12.h4! Fe5?? (sötét nehéz állásba kerülne 12...Hh6 13.Bhe1 Hf7 14.Vg3 után is) 13.Fe5 Ve5 14.Fe6!! He7 (13...de6 14.Vc6+ vagy 13...Ve6 14.Bhe1 nyer) 15.Fb3 Fa6 16.Bhe1 Vc5 17.Vf4 Bd8 18.Ha4!! és sötét feladta (1-0), mert 18...Va5 után 19.Vd6 következik.
Tanulmány
A szentpétervári Albert Mihajlovics Beljavszkij (1934–2018) festő és sakkszerző 1983-as művében világos királya üldözőbe veszi sötét könnyűtisztjeit, de célja a mattadás: 1.Kg5! He7 (1…Fe4 után 2.Hd2! nyer) 2.Kf6! Fe4 (2…Hd5+ után 3.Hd5 Fe4 4.He7! Ff3 5.Kg6 Fe4+ 6.Kh6 Fd3 7.Fb2 matt) 3.Hg5! Hc6 (3…Hd5+ 4.Kf7 Hb4 5.Fb2 matt) 4.Hc6 Fc6 5.Kf7!! Fd5+ 6.Kf8 Fc4 7.Fb2 matt (1-0).


.jpeg)
