Hirdetés

Remekeltek a csíkiak az első túrán

Négy mérkőzéssel elkezdte az Európai Egyetemi Jégkorong Ligában való szereplését a Sapientia U23 jég­ko­rong­csa­pata. A Per Lundell által vezényelt fiatalok három meccset behúztak, egyet elveszítettek, de le­győz­ték a tavalyi bajnokot.

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 2 perc
Remekeltek a csíkiak az első túrán
Legyőzték az EUHL címvédőjét a csíki egyetemisták Fotó: Sapientia U23

Négymeccses felvidéki túrával indította a 2023–2024-es idényt az Európai Egyetemi Jégkorong Ligában (EUHL) a Sapientia U23. A csapat a tavalyi emlékezetes menetelés, az elődöntős szereplés után motiváltan és önbizalommal vágott neki az újabb szezonnak. Az egyetemisták kétszer a Zsolna, kétszer pedig a címvédő Gladiators Trencsén ellen léptek pályára. Mindkét párharccal elégedettek lehetnek, ugyanis előbbit két győzelemmel, utóbbit egy győzelemmel és egy vereséggel abszolválták. Igaz, a kiszállás utolsó meccsében talán több volt, ugyanis bő 5 perccel a vége előtt még a Sapinál volt az előny.
– Összességében elégedett vagyok az első EUHL-es kiszállással, hiszen sikerült 12-ből 9 pontot hazahoznunk. Úgy érzem, az 5-5 elleni játékunk túlzottan hullámzó volt, itt nagyobb következetességre, kiegyensúlyozottságra lesz szükség a következőkben. Az emberelőnyös és -hátrányos játékunk viszont kimondottan jól működött. Folytatnunk kell ezt, és dolgozni a részleteken – zárta összefoglalóját Per Lundell. Hozzátette ugyanakkor, hogy a csapatnak sikerült jól menedzselnie a váltást a hazai felnőttbajnokság és az Európai Egyetemi Jégkorong Liga között.

Eredmény
Sapientia U23 – Uniza Zsolna 8–1 /a Sapientia gólszerzői: Kedves Tamás (2), Maxim Ashcheulov (3), Pratt Stetson (2) és Kristó Csongor/
Uniza Zsolna – Sapientia U23 2–6 /a Sapientia gólszerzői: Bănceanu Levente, Pratt Stetson (2), Maxim Ashcheulov, Márton Botond és Kedves Tamás/.
Gladiators Trencsén – Sapientia U23 2–6 /a Sapientia gólszerzői: Lázár Sebestyén, Márton Botond, Galusnyák Botond (3), Maxim Ashcheulov/
Gladiators Trencin – Sapientia U23 5–2 /a Sapientia gólszerzői: Barkó Gergely és Galusnyák Botond/

.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!