Hirdetés

Petőfit szavaltak a középiskolások

Harmincharmadik kiadásához érkezett a Salamon Ernő Gimnázium nagy múltú rendezvénye, az Őszi Szavalóverseny. A Petőfi-emlékév apropóján idén a forradalmár-költő műveit vagy az őt felidéző későbbi alkotásokat lehetett előadni a versenyen.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 3 perc
Petőfit szavaltak a középiskolások
Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Idén harmincharmadik alkalommal rendezték meg az Őszi Szavalóversenyt, amelyen erdélyi középiskolák legtehetségesebb versmondói vetélkedtek. Az idei rendezvény mottója „Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága”, mellyel a tovább élő Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegtek.

A rendezvény célja a versmondásban való önkifejezés művelése, költőink lírai gyöngyszemeinek népszerűsítése, a művészi igényességre való nevelés, a tehetséges diákok önbizalmának növelése. A verseny középiskolás, költészet iránt érdeklődő, tehetséges versmondó diákoknak nyújtott lehetőséget a bemutatkozásra.

Szombaton délelőtt külön kategóriákban méretkeztek meg a 9–10., illetve 11–12. osztályos szavalók, külön kategóriában mutatták be a prózákat, valamint a megzenésített verseket, a folyosón pedig az illusztrációkból rendeztek be kiállítást. Összesen kilenc erdélyi középiskolából érkeztek résztvevők.

Barabás-Pál Hajnalka

A díjazás előtt mind a szavalatokat, mind a zenei műveket és illusztrációkat kiértékelték a zsűri tagjai. Útmutatást is adtak a tanulóknak, mire figyeljenek jobban előadásmódjukban, és megjegyezték, igen erős mezőnnyel volt dolguk idén.

A támogatóknak, Hargita Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak és a Salamon Ernő Gimnázium Karácsony János Alapítványának köszönhetően minden résztvevő kapott elismerést, a legjobbakat pedig értékes jutalmakkal díjazták a rendezvényen.

– Többen megjegyezték, és én is látom, gazdagodott a rendezvény, hiszen az újabban bevezetett kategóriákban, az illusztrációban és megzenésített versben is vannak jelentkezők, és szép alkotásokkal jöttek a versenyre – értékelt György Éva, a gimnázium aligazgatója.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!