Parkolásból jeles

HN-információ
Valószínűleg sokan ismerik az egyik közösségi portál azon igen népszerű oldalát, mely a szabálytalanul, viccesen parkoló autókat teszi köznevetség tárgyává. Jó ideje már a gyergyószentmiklósi autósok is felkerülhetnek ily módon a világhálóra. Van is bőven, mit fotózni, szinte naponta kerülnek új képek az oldalra. Sokan parkolnak olyan helyeken, ahol nem lenne szabad, s olyanok is akadnak, akik egyenesen a zöldövezet kellős közepén hagyják járművüket, vagy a felfestett parkolóba éppen ellenkező irányba állnak be, elfoglalva így több jármű helyét. Van, aki bejáratot áll el, más útkereszteződésben akadályozza a forgalmat, s olyan is van, aki az autó orrát egészen a bokorba rejti, a hátsó része pedig az útra lóg. Nem ritka az sem, hogy egy-egy autó félig-meddig az átjárón foglal helyet, s olyan is akad, akinek az sem okoz gondot, hogy közvetlenül a parkolást tiltó tábla mellett hagyja járművét. A bevásárlóközpontoknak jó nagy parkolója van, mégis a legtöbben igyekeznek minél közelebb állni a bejárathoz, nehogy túl sokat kelljen gyalogolni, s ebből néha forgalomfennakadás is adódik. A járdán parkolás már hétköznapinak számít, kerülje ki a gyalogos az autót, ha el akar menni, s a babakocsit az anyuka tolja csak az úton... Az sem ritka, hogy rendőrautókat kapnak lencsevégre, amint szabálytalanul parkolnak, például autóbusz-megállóban, átjárón, járdán, mozgássérültek számára fenntartott parkolóban. Eléggé elkeserítő, amikor az sem tartja be a szabályokat, aki másokkal kellene betartassa. Nem vagyok én az autósok ellen, sőt, én is autóval közlekedek, és tudom, néha tényleg gondot okoz a parkolás, főként, ha sietünk, de azért jobban kellene figyelni, hogy ne váljunk nevetség tárgyává és ne okozzunk bosszúságot másoknak. Lázár Hajnal




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!