Hirdetés

Páratlan élmény

A Magyar Művészeti Akadémia elismert színművészei emlékeztek Tamási Áronra egy pódiumelőadás keretében Farkaslakán. A közel kétórás előadás során megelevenedtek a jól ismert regények szereplői, de barátai, írótársai vallomásaiból is felcsendültek részletek.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Páratlan élmény
Művein keresztül idézték meg Tamási szellemét Fotó: Hadnagy Éva

Páratlan élményben lehetett részük mindazoknak, akik kedden este részt vettek a Magyar Művészeti Akadémia pódiumműsorán a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Otthonban. Az előadást a 125 éve született Tamási Áron tiszteletére állították össze az elismert művészek. Érdeklődőből nem is volt hiány.
Az egybegyűlteket elsőként Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte. Elmondta, hálás, hogy ezek az elismert művészek Farkaslakát választották előadásuk helyszínéül, ezzel tisztelegve a nagy író előtt és páratlan élményben részesítve a közönséget.
– Tamási Áron ismét összehozott bennünket, hogy megálljunk kicsit a rohanó világban, és adózzunk csodálatos kultúránk előtt, amelyet Tamási Áron is szépített, díszített. Az elmúlt két évben az online világ hódított, de most itt van a lehetőség, hogy ajándékul élőszavas kultúrát kapjunk – fogalmazott Hadnagy Jolán.

Hadnagy Éva

Szentmártoni János, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő mutatta be a Tamási Áron-zarándoklatra érkezett művészeket. Ebben az évben számos intézmény tiszteleg a nagy író emléke és öröksége előtt, a Magyar Művészeti Akadémia is igyekezett kivenni részét az emlékévből, számos programmal, kiadvánnyal járult hozzá. Az irodalmi tagozat kezdeményezésére három nagyobb programmal is készültek, amelynek része volt a kedd esti előadás is.
– Vendégségben Farkaslakán a műsorunk címe, és mivel vendégségbe illik ajándékot is vinni, ezért mi is hoztunk. A tárgyi ajándék helyett azonban egy szép programot állítottunk össze – részletezte Szentmártoni János.
Az este során közreműködött Bálint Márta Kossuth- díjas színművész, Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színművész, Reginer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész, Szabó Tibor Jászai Mari- díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jánosi András, a MMA rendes tagja, művészeti vezető, valamint a Hungaricus Együttes. A közel kétórás előadás során Tamási Áron műveiből hangzottak el részletek, de barátai, kortársai írásaiból is felolvastak. Hallhattunk részéleteket a Bölcső és bagolyból, az Árnyas szülőföldből, a Levélből, de az Ábel Amerikában regényből is, amelyben megfogalmazódott Tamási örök érvényű gondolata is: ,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” A felolvasások között a Hungaricus Együttes népzenével, népdalokkal szórakoztatta a közönséget. Az előadás zárásaként Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja is színpadra lépett. Elmondta, nagy élmény számára itt lenni Farkaslakán, Tamási Áron szülőhelyén. Három népdallal készült az est zárómozzanataként, az első a köszöntés jegyében, a második az ,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” szellemében csendült fel, a harmadik pedig az Ó, én édes Jóistenem régi székely himnusz volt, hiszen, mint mondta, Ábel is azt az intést kapta a páterektől, hogy bármerre jár a világban, Csíksomlyót el ne felejtse.

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!