Hirdetés

Összehangolt mentési gyakorlat a Gyilkos-tónál

Tíz áldozattal járó autóbalesetet s ezzel párhuzamosan egy tűzesetet modelleztek kedden a Gyilkos-tónál. Nagy erőkkel vonultak ki a rendvédelmi szervek, a mentési gyakorlatban mindegyikük jól vizsgázott.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Összehangolt mentési gyakorlat a Gyilkos-tónál
Mentési gyakorlat a Gyilkos-tónál. Vörös riasztás szerint jártak el Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Három autó szaladt egymásba a Gyilkos-tónál, tíz személyt kellett menteni, közülük kettő a roncsok közé szorult. A balesetben érintett egyik jármű kigyulladt, és közben egy épület is lángra kapott az üdülőtelepen. Szerencsére csak színlelték a katasztrófahelyzetet, hogy a mentést gyakorolhassák a hatóságok. A forgatókönyv szerint a legmagasabb szintű riasztás lépett életbe, ennek megfelelően kellett eljárniuk.

– Ahhoz, hogy megfelelően reagáljanak az illetékesek, a vörös riasztást léptettük életbe a megyében, ami orvosi személyzet és több hatóság bevonását is jelenti. Mozgósítottuk az összes olyan intézményt, amelynek feladata van egy ilyen eset megoldásakor. A tűzoltók a keletkezett tűz eloltásában és a roncsok közé szorultak kiszabadításban vettek részt, a mentők és rohammentők pedig, akárcsak a valódi baleseteknél, elsősegélyt nyújtottak a sérülteknek – összegezte a történteket a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Alina Ciobotariu.

Barabás-Pál Hajnalka

A megyei és városi katasztrófavédelem szakszemélyzete a sebesültek ellátásában kapott szerepet a közelben felállított ellátósátorban. A közelben egy épülettüzet is szimuláltak, ott egy füstmérgezéses esetet kellett ellátni a tűzoltás mellett. A mentési gyakorlat célja az volt, hogy megfigyeljék a különböző egységek reakcióidejét, az intézmények közötti együttműködés gördülékenységét. A gyakorlat közben Gyergyószentmiklóson is maradt megfelelő számú bevetésre alkalmas egység.

– Egy műszaki mentésre alkalmas járművet, két tűzoltókocsit, négy rohammentőt, egy több áldozat szállítására is alkalmas mentőautót és ellátósátort használtak a bevetésen, a megfelelő személyzettel. Ez mind a tartalékállományunk része, ha közben valóban történne nem kívánt esemény, akkor is be tudnánk gyorsan avatkozni – mondta el a szóvivő.

Barabás-Pál Hajnalka

A Vöröskereszt is csatlakozott a gyakorlathoz, hogy tapasztalatot szerezzen, a gyergyószentmiklósi fiókszervezetétől öt, a csíkitól három taggal. Amint azt a gyergyói fiók vezetője, Demeter Zsolt elmondta, fontosnak tartják, hogy minden ilyen gyakorlatban részt vegyenek, hiszen így tudnak csak kellő tapasztalatot szerezni ahhoz, hogy élesben is jól reagáljanak. A katasztrófavédelmi gyakorlat mintegy két órát tartott, ezalatt egyetlen sávon zajlott a forgalom az üdülőtelepen, a forgalom biztosításában a rendőrség és csendőrség emberei vettek részt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!