Készült egy felmérés, amely szerint az európaiak közül a finnek, dánok és svédek utaznak évente a legtöbbször pihenni, nyaralni vagy rokonokat meglátogatni. Szám szerint évente hétszer. Nos, a lista végén természetesen a románok és a bolgárok állnak, akik kétévente egyszer utaznak külföldre, ennél a magyarországiak is jobban állnak, ők átlagosan évente 1,8-szor. Meglepődtem-e a felmérés eredményén? Nem. Bosszant-e, hogy egy olyan országban élek, ahol az átlagember nem engedheti meg magának, hogy évente legalább egyszer külföldre utazzon? Igen. Sőt! A téma nyomán újra elkeseredést, dühöt és igazságtalanságot érzek. A székelyföldi magyarok közül sokan még a román tengerparti nyaralást sem engedhetik meg maguknak. Kérdezzük meg a földjét még 60-70 évesen is megművelő öreg bácsitól, hogy hová megy idén nyaralni. Ez a munkától kérges tenyér, a szél és a nap gondozta arc mikor ázott ki, pihent meg utoljára a Fekete-tenger partján? Vagy a most végzett szakközépiskolásokat, hogy a szüleikkel hányszor voltak külföldi nyaraláson? Az az igazság, hogy furcsának is érzem a nyaralásról beszélni, amikor a térségben élő legtöbb idős ember már annak is örül, hogy elég a nyugdíja a gyógyszerre, a közköltségre, élelmiszerre. A fiatalok lakásra, autóra gyűjtenek, és igen, jó esetben gyermekvállalás előtt még kinéznek egy olcsó repülőjegyet valamelyik európai városba, nem baj, ha nem jó a szállás, ha rosszak a körülmények, legalább világot láttak. De amikor már család, gyermek van, háztartást kell vezetni, ez a kaland is elmarad. Nem beszélve arról, hogy jó lenne megtakarítani, gyűjteni: öregednek a szülők, váratlan helyzetek, betegség jöhet, amit meg kell majd oldani, márpedig ehhez pénz kell. Mondjuk ki, nem a nyaralás a legfontosabb dolog az életünkben, amit jó lenne megoldani! Persze a pihenésre mindenkinek szüksége van, és az emberek értékrendjén, gondolkodásmódján, ízlésén is sokat változtatna az utazás, elvégre mi is európaiak vagyunk. Vagy nem? Vagy csak a külföldi munkavállalás tekintetében? Pál Bíborka