Hirdetés

Nosztalgiával és a megújulás igényével ünnepeltek

Új műfajt próbált ki a Figura Stúdió Színház a színház világnapján, ebből az alkalomból felavatták az intézmény új „játszóterét”, az Öntödét is.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nosztalgiával és a megújulás igényével ünnepeltek
Nosztalgia és megújulás, emlékállítás és új színterem a színházi világnapon Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

A nosztalgia és a megújulás égisze alatt ünnepelték a színházi világnapot Gyergyószentmiklóson. A Figura Stúdió Színház nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy néhai tagjaira emlékezzen, emlékeztessen. Előbb az örmény templomban tartottak megemlékező szentmisét, amelyen a Figura névadójára, Bocsárdi Angi Gabriellára, a Gyergyószentmiklósról indult színészre, Nagy Alfrédra, valamint Molnár Cs. Antalra, a Figura egykori hangtechnikusára, alkalomadtán színészére emlékeztek. Emlékpadokat is elhelyeztek az új székhely udvarán, szintén a három egykori figurás emlékére.

Barabás-Pál Hajnalka
Beszélgetős műsor élő zenével


Este Behívó címmel tartottak late-night show-t (késő esti műsor), Kolozsi Borsos Gábort színművész újszerű kezdeményezésére. Minden hónapban meghív egy-egy színészt az új beszélgetős show-ba, a vendég által javasolt öt személyes ismerősből is választ egy meglepetésvendéget. Elmondása szerint személyes hangvételű, bensőséges beszélgetés tud kialakulni így élő közönség előtt, élőzenei kísérettel, ami utómunkálatok után a videómegosztón is látható lesz.

– Engem mindig nagyon érdekeltek a beszélgetőműsorok, nagyon kedvelem. Egyszer csak rájöttem,

a színháznál mindenünk megvan hozzá, miért is ne készíthetnénk mi magunk egy késő esti beszélgetőműsort,

ahol élő zenét játszanak, fotelekben ülnek a meghívottak, ahogy a nagyok csinálják – ismertette az ötletgazda és műsorvezető, Kolozsi Borsos Gábor a Behívó születését. Az első műsor vendége Tamás Boglár színművész volt, meglepetésként pedig Kolozsi Kilián, a színház egykori színésze, majd igazgatója érkezett az új stúdióterembe. Közös munkáikat, a régi figurázást elevenítették fel anekdotákkal, játékokkal, fotókkal, videófelvételekkel, hol nosztalgiázva, hol tréfálkozva. A közönség végig igen jól szórakozott.

A műsor után az új stúdióterem, az Öntöde megnyitóját is megtartották.

Albu István, a színház igazgatója felidézte, egy évvel ezelőtt költöztek ki a felújítás előtt álló művelődési házból s láttak hozzá a lepusztult egykori irodaépület lakhatóvá tételéhez. Most megfelelően felszerelt, teljesen színházi hangulatot árasztó belső terek várják a színházlátogatókat az épületben. Albu köszönetet mondott a színház valamennyi munkatársának, akik fáradságot nem ismerve áldoztak időt és energiát az átalakításra. Úgy fogalmazott, „ez a csoda nekik köszönhető”.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!