Hirdetés

Nem kapkodnak a pályázók

HN-információ

 

 

Egyetlen pályázatot sem nyújtottak még be a hegyvidéki övezetekben kisvágóhidak létrehozását és felszerelését támogató 4.2-es intézkedésre a beruházásban érdekelt gazdák, cégek – derül ki a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség holnapján elérhető pályázatfigyelőből.


Akifejezetten hegyvidéki övezetekben létrehozandó vágóközpontok és kiskapacitású vágóhidak létrehozását támogató intézkedésre három hete, július 13. óta pályázhatnak az érdeklődők. A 4.2-es intézkedés iránti érdektelenség azért is meglepő, mert a legtöbb 300 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást nem csupán az állatok vágását szolgáló létesítmények, az állatszállító járművek, sőt, akár a húsfeldolgozáshoz, késztermék-értékesítéshez szükséges gépek, felszerelések is beszerezhetők. A hezitálást valószínűleg a beruházások tetemes önrészkövetelménye okozza: a kisvágóhidas projektek 50 százalékos támogatási hányad mellett nyerhetnek finanszírozást, azaz a tervezett beruházás elszámolható költségeinek felét a pályázóknak saját zsebből kell biztosítaniuk. 
Jövő hónaptól ugyanakkor könnyebb lesz a pályázók dolga a pályázati küszöb elérése terén is: a júliusban a pályázatok elbírálásához még legkevesebb 45 pontra volt szükség, augusztusban viszont a támogatás elnyeréséhez 40 pont is elegendő lehet. A pályázati küszöbhatár szeptemberben azonban 30 pontra, októberben pedig 25 pontra csökken. 
A kiskapacitású vágóhidak fejlesztésére elkülönített 13 millió eurós keretre engedélyezett magánszemélyek (PFA), egyéni (II) és a családi vállalkozások (IF), kft.-k, részvénytársaságok, továbbá a mezőgazdasági szövetkezetek, mezőgazdasági társulások és bejegyzett termelői csoportok pályázatait várják. A támogatásból közvetlenül az állatok vágását szolgáló új eszközök, létesítmények beszerzésére, kialakítására lehet finanszírozást igényelni, de – rövid értékesítési láncok esetében – támogatott a hús feldolgozását szolgáló berendezések és a termékértékesítéshez nélkülözhetetlen eszközök (címkék, csomagolóanyagok) beszerzése és a népszerűsítést célzó marketingköltségek részbeni fedezése is. A pályázatból állatszállító utánfutók, illetve a termékszállítást szolgáló haszonjárművek, hűtőkocsik, sőt a létesítmények energiaszükségleteit megújuló energiaforrásból fedező napelemek, napkollektorok is vásárolhatók.


Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!