Hirdetés

Monturist és bölcsődeépítés napirenden

A Monturist és a helyi közmű is téma volt a gyergyószentmiklósi önkormányzati testület csütörtöki soros havi ülésén, amely ezúttal sem volt indulatoktól mentes.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Monturist és bölcsődeépítés napirenden
Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Elfogadta csütörtökön az önkormányzati testület a gyergyószentmiklósi közművek kérését a szennyvíz számlázására vonatkozóan, így januártól annyi köbméter szennyvizet fizetnek a fogyasztók, amennyi ivóvizet elhasználnak. Eddig az ivóvíz mindössze 80 százalékára számoltak csatornadíjat.

Hitelfelvételről is döntöttek, 15 millió lejt vesz fel az önkormányzat több beruházás önrészének a finanszírozására. A tanácsosok kérésére a hitelszerződést csak azután kötik meg, miután rábólintott a testület. 

Nem fogadták el a távhő veszteségeiről szóló tanulmányt, erre az áremeléshez lett volna szükség. Kifogásokat fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban a város jegyzője, és a szakiroda sem javasolta elfogadásra a határozatot. 

Nem szavazták meg az előterjesztett költségvetés-módosítást sem, ugyanis ebben az állt, hogy a bölcsődéhez szükséges területvásárlástól meg a kamerarendszer bővítésétől vettek volna el nagyobb összegeket, hogy működési költségekre fordítsák. 

A bölcsőépítéssel kapcsolatban az ülés elején Erős Levente önkormányzati képviselő beszámolt arról, hogy néhány tanácsos újból megkereste az örmény egyházat, és a tárgyalások során sikerült meggyőzni az egyháztanácsot, hogy fogadja el a felértékelő által megállapított összeget a Hóvirág és a Gödrös utca közötti területért, ahová kormányprogramból terveztek új bölcsődét építeni. 

A Monturist kapcsán is határoztak: visszavonták azt a – több tanácsos által beterjesztett – határozatot, amellyel az összes, a Monturist által kezelt területet visszavennék a város kezelésébe. Mint elhangzott, új információk birtokába jutottak, melyek miatt más megoldást látnak jónak. Erről nem árultak el részleteket az ülésen.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!