Hirdetés

Meghirdették a közbeszerzést

HN-információ

Megjelent az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) a Csík-térségi megyei utak nyári karbantartására szóló hirdetés. Két évre szóló keretszerződést kötnek majd a nyertessel, Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint, „ha minden jól megy”, azaz lesznek jelentkezők, és senki nem fellebbezi meg a döntést, június végéig aláírják a kivitelezővel a szerződést. Az alelnök azt is elmondta, hogy a két legfontosabb út, amelyik karbantartást igényel a térségben, a büdösfürdői és az úz-völgyi. Incze Csongor hangsúlyozta, idén másfélszer nagyobb összeget különítettek el nyári karbantartásra, mint tavaly, amiért köszönetet mondott a megyeelnöknek és a megyei tanács RMDSZ-frakciójának, hogy támogatták a keret növelését. Borboly Csaba megyeelnök ezúton is arra hívja fel a megyében működő, vonatkozó profilú cégek figyelmét, hogy jelentkezzenek a közbeszerzésen, akár társulva is, ne nézzék tétlenül, hogy más megyei vállalkozások „elveszik” előlük a munkát, hiszen fontos lenne, hogy a pályázaton elérhető pénz a megyében maradjon, a helyi munkavállalókhoz kerüljön. Útkarbantartásra idén 13,5 millió lej áll rendelkezésére Hargita Megye Tanácsának, ebből az összegből kövezésre 2 976 000, kátyúzásra 1 116 000, forgalombiztonságra 801 000, illetve a téli karbantartásra, hóeltakarításra 4 076 000 lejt szánnak. Új munkálatnak számít az egybefüggő aszfaltréteg program, amelyre egyelőre 4 000 000 lej áll rendelkezésre.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!