Lábbusz

HN-információ
Érdeklődve olvastam, hogy Sepsiszentgyörgy után Székelyudvarhelyen is gyökeret vert a „lábbusz” kezdeményezés, amit Csíkszeredában egyelőre nem tartanak kivitelezhetőnek. Pedig egyszerű volna. De mi is a lényege a lábbusz kezdeményezésnek? Önkéntesek egy bizonyos helyről elkísérik a kisebb gyerekeket iskolába, természetesen gyalog. Nem rossz a kezdeményezés, de van néhány észrevételem: egyrészt, a gyermeket rá kell bízni egy személyre, aki onnantól felelősséget vállal a kisiskolásért. Ami ugye addig nem is okoz gondot, amíg véletlenül baj nem történik. Itt nemcsak egy autóbalesetre gondolok, hanem egy banális esésre, amitől a gyerek megsérül. És itt jöhetnek a bajok. A szülő ugyan rábízta gyerekét egy önkéntesre, akit hivatalosan nem hatalmazott fel arra, hogy a nebulót elkísérje a suliig, így egy baleset következtében az önkéntes nem tehető felelőssé az esetért. Jöhet egy vita, egy peres ügy, amit ugye senki nem kíván. A lábbusz bevezetése egyszerűbb is lehetne: például a szülő gyalogoljon el gyerekével az iskolába, ha meg nagyobb a diák, már egyedül is el tud menni a suliig. Még akkor is, ha ez számára húsz-harminc percet tart. A szülők be sem kellene üljenek reggel az autóba, hanem csak egy fél órával korábban kellene kelniük, máris elér a gyerek gyalog is az iskolába, apa vagy anya felügyeletében. A lábbusz kérdése tehát megoldódna ezzel. Viszont a gond akkor van, ha a környező településekről hordják be a szülők iskolába a gyerekeket. Ekkor nem elérhető ugyan a „lábbusz”, de erre is van alternatíva. Többen arra panaszkodnak, hogy a vidéki iskolák nem „erősek”, és ezért inkább városban járatnák a szülők a gyerekeket, és szóvá teszik, hogy reggelente katasztrofális a közlekedés, nehéz eljutni a suliig, óvodáig. Miközben sokan a város vonzáskörzetében található falvakba, községekbe költöznek, a gyerek marad a városi oktatási intézményben és szállítják őket a tanügyi intézményekbe autóval annak ellenére, hogy pár percre laknak a vidéki iskolától, ahová tényleg eljuthatna lábbusszal is a nebuló. És felmerül a kérdés: mi lenne, ha a lábbusz bevezetése helyett a vidéki gyerekek a lakóhelyük szerinti iskolába járnának?

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!