Hirdetés

Közösségi teret építenek

Nagyot mert álmodni, és most valósággá válik a Bencédi Unitárius Egyházközség tagjainak vágya: kultúrcsűrt, tájházat és vendégházat is kialakítanak a településen. Az új létesítményeket helyi célokra és egyházközségi eseményekre egyaránt használnák.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc

Közel kétszáz lelket számlál a Bencédi Unitárius Egyházközség, amely szinte hamvaiból támadt fel, és az utóbbi évtizedekben a kiöregedő gyülekezet újra megfiatalodott. Nagyon sok munka és lelkesedés áll e mögött – állítja Makkai Ilkei Ildikó helyi lelkész, aki szerint gyülekezete tele van reménnyel, lendülettel és pozitív jövőképpel. 2019-ben az egyházközség a település központjában megvásárolt egy ingatlant, amelynek közösségi feladatot szántak.

– Célunk az volt, hogy ezt az épületet valamilyen módon a közösség szolgálatába állítsuk. Hagyományos portáról van szó, amely egy kisebb tornácos házat, egy nyolcvanas években épített téglaházat és egy csűrt is tartalmaz – részletezte a lelkész. Mint mondta, nagyon sok tervük volt, szerettek volna valamiféle szálláslehetőséget kialakítani, hiszen ez hiánycikk a környéken, a faluban pedig egyáltalán nincs, ahol elszállásolni vendégeket, de tájházat és közösségi helyet is terveztek. – Projektünkbe számos szakember kapcsolódott be, segítettek tervezni, hogy mindennek helye legyen – fogalmazott Makkai Ilkei Ildikó. Mint mondta, a tornácos kis házba tájházat terveztek, amelyben az elmúlt évek során a településről gyűjtött régiségeket helyeznék el, hiszen a lelkésznő szenvedélyes gyűjtő, viszont a falu híres szülöttjeinek is emléket állítottak volna. – Rájöttünk azonban, hogy ez a két kis helyiség nem elég mindennek, nagyon zsúfolt lenne, így született meg a kultúrcsűr gondolata, ahol megfelelő nagyságú közösségi tér és állandó kiállítás is helyet kapna a falu nagyjainak emléket állítva – mondta. A terveket tettek követték, és az egyházközség pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez. A tervezetett projekt pozitív elbírálásban részesült, és Magyarország Kormányának jóvoltából 60 millió forintos támogatásban részesült a kis közösség. – Nem lett volna közel sem lehetőségünk egy ilyen projekt megvalósításához a támogatás nélkül. Mint egy mentőangyal, úgy érkezett ez a segítség számunkra – fogalmazott a lelkész.

Megvalósuló álmok

Az egyházközség már megkapta a 60 millió forintos támogatást, amelyből a kultúrcsűrt valósítják meg. Terveik szerint egy nagy, tágas közösségi teret hoznak létre, állandó kiállítást rendeznek be azok tiszteletére, akikre büszke a falu, illetve az odorrészekben vendégszobákat is kialakítanak, egy kis teázókonyhával együtt. – A kiállítás részének kialakításához is szakember segítségét kérjük, hogy modernebb, fiatalokat is megszólító tárlatot tudjunk létrehozni, de előbb az épületnek kell elkészülnie, aztán foglalkozhatunk majd ezzel – részletezte Makkai Ilkei Ildikó. Többek között Benczédi Székely Istvánnak állítanak emléket, aki író, bibliafordító, és az első magyar nyelvű történelemkönyv szerzője volt. Mellette helyet kap a kiállításon Benczédi Gergely író, pedagógus és Benczédi Pál történész is. Az új létesítményt helyi célokra és egyházközségi megmozdulásokra egyaránt használnák majd, viszont amennyiben lesz rá igény, akár ki is adhatják különböző előadások, rendezvények megszervezésére. A lelkész elmondta, jelenleg az anyagvásárlásnál tartanak, és bő egy év áll a rendelkezésükre, hogy megépítsék a kultúrcsűrt.

Tájház és vendégház önerőből

A két másik épületet az egyházközség saját erőből korszerűsíti. A kis, tornácos házat tájháznak szánják, közmunkával felújították és hozzá is építettek. – Szeretném, ha a napokban az évek során összegyűjtött tárgyakat elhelyeznénk benne, és megnyílna a közeljövőben a mi kis tájházunk, ami véleményem szerint egyfajta többletet nyújtana nemcsak a falunak, hanem az egész térségnek – mondta a lelkész. A másik épületet teljes egészében vendégfogadásra szánnák, szobákat és konyhát alakítanának ki, hogy legyen, ahol a távolabbról érkezőket elszállásolni.

 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!