Hirdetés

Könyvet borítóról

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 2 perc

Alapvetően negatívan és rosszhiszeműen tekintünk a hatóságokra, amikor ellenőrzés alá vonnak minket vagy másokat. Egyfajta „jó, hogy vannak, de ne kötekedjenek mindig az emberrel” mentalitás él sokakban, viszont fontos szem előtt tartani, hogy az úgynevezett kötekedés nem minden hatósági szervnél és nem minden esetben számít gonoszkodó beavatkozásnak, sőt a legtöbb esetben csak preventív helyreigazításnak tekinthető. Mert tanulni úgy is lehet, hogy hibázunk, és nem kapunk büntetést érte. A megrovást megadja a lelkiismeret-furdalás, a belátás és a szégyen. Legalábbis egészséges esetekben így kellene történjen. 
Ha arra gondolunk, hogy a rendőrség munkájával fékezni próbálja a drogok terjedését és az azokkal való kereskedést, egyik szemünk sír, a másik nevet. Ki ne hallott volna részegen vagy drog hatása alatt levő rendőrről, aki balesetet okoz? Ezek akarnak itt drogkereskedelmeket megállítani? – itt jön a gúnyos kérdés. Ha behívót kap egy szülő, hogy a rendőrség három gramm pszichoaktív szert kapott a gyerekénél, jön a sírás. Mert miért nem kapták meg valamelyik tehetősebb család nyalka porontyánál? 
A kifogáskeresés a gyávák ütőkártyája. Nem könnyű beismerni, hogy kevés minőségi időt fordít valaki a gyermekére, még nehezebb belátni, hogy emiatt nem is ismeri. A statisztikák szerint pedig ilyen szülőből van a legtöbb. Mielőtt kitépné a haját a kedves olvasó, hogy hogyan is merészelek ilyen blaszfémiát megközelítő tényeket leírni: a statisztikákat nem én állítom össze. 
Hasonlóan más emberhez nekem is hol sír, hol nevet a szemem, mikor a hatóságok munkájáról kezd beszélni velem valaki. De mint minden szakmában, vannak kóklerek, restek és ügyes szakemberek. Van ambiciózus és kiégett vagy perverz pedagógus, van ügyes szabó, és olyan, aki lötyögősre varrja a bélést, ahogy van fánkzabáló, éjszakai műszakban alvó rendőr is, és van, aki egy biciklin menekülő gyanús személyt futva utolér – utóbbinak szemtanúja voltam. Valahol oda szeretnék kilyukadni a hablatyolással, hogy a túlbillent mérleget, ami a döntéseket, kérdéseket és válaszokat értékeli bennünk, egyensúlyba kell tennünk. Én az enyémet, és mindenki más a magáét. Hiszen a naivitást és a túlzott bizalmatlanságot figyelembe véve sem mondhatjuk el: lehet könyvet borítóról ítélni.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!