Hirdetés

Két évad között sem pihennek a figurások

Nem ülnek tétlenül a figurások nyáron se. Több meghívásnak tesznek eleget, közben meg gőzerővel dolgoznak az Egyfeszt előkészítésén.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Két évad között sem pihennek a figurások
Nyáron sem tétlenkedik a Figura Fotó: Barabás Pál-Hajnalka

Két előadásával is meghívást kapott a magyarországi színházi olimpiára a Figura Stúdió Színház – ismertették sajtótájékoztatón. Budapesten a Káoszt mutatták be, Szombathelyen pedig a Boldogtalanokat adták elő.

– Utóbbi nagyszabású turné volt, az egész színházat érintette. Nemcsak a  színpadi jelenlét, hanem a kapcsolatépítés szempontjából is igen fontos volt. További együttműködésekről is tárgyaltunk Szombathelyen, közös előadásokról, vendégszereplésekről, színészek cseréjéről egy-egy produkció erejéig – részletezte Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Kiemelte, az igen költséges kiutazáshoz a megyei tanácstól kaptak támogatást. Hargita és Vas megye testvérkapcsolatot ápol, ezt most már a színházi szférában is kamatoztathatják.

Meghívást kapott a társulat Gyulára, a Határon Túli Színházak Fesztiváljára idén is. Ott az új kocsmaszínházi előadást, a Portugált mutatják be.

– Érdekes ezzel a produkcióval utazni, hiszen mindig olyan, mintha más-más díszletben játszanánk – mutatott rá Albu.

A rendszeres meghívások szerinte azt jelentik, hogy tud olyat mutatni a gyergyói színház, amit szívesen néznek meg a magyarországi, teljesen más színházhoz szokott nézők is.

Idén is a Figura felel az Egyfeszt keretében a Színház- és Könyvudvarért. Gazdag programkínálattal készülnek, délelőttönként gyermekprogramok lesznek ott, délutánonként pedig gyermekfelügyeletet biztosítanak. A könyvtár udvarán látható lesz A dzsungel könyve és több más színházi előadás, de koncertek, kiállítások, filmvetítések is lesznek a négy nap során, augusztus 3. és 6. között.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!