Hirdetés

Kék hét – rendőrségi hírek

HN-információ
Közúti gubancok 60 esztendős székelyudvarhelyi kerékpáros sérült súlyosan múlt pénteken, miután 40 éves farkaslaki egy udvarhelyi parkolóból hajtva kifelé elütötte. Másnap Gyergyószentmiklóson 61 éves helyi autóvezető nem adott elsőbbséget egy főbb útról érkező autónak, az ütközés során pedig egy harmadik, parkoló autóban is kár keletkezett. A balesetet okozó sofőr gépkocsijában két személy könnyebben megsérült. Nyakon csípve A Neamț megyei Roman városából Maroshévíz felé tartott egy 30 éves férfi múlt szombaton, a rendőrök pedig gyanús viselkedés miatt tüzetesebben megvizsgálták. Így derült ki, hogy a „turista” bűnügyi nyomozásban érintett, országosan körözött személy. Hétfőn 37 esztendős székelyandrásfalvit kaptak el helyi és újszékelyi rendőrök, akit korábban verekedés résztvevőjeként ítéltek el. Öt hónapos börtönbüntetése elől lógott volna meg. Előzetesben a rablópáros Elvert fizimiskával került a rendőrök szeme elé szombat kora hajnalban egy 44 éves balánbányai férfi, aki arról számolt be, hogy két ismeretlen alaposan helybenhagyta és erőszakkal elvett tőle egy pénztárcát, benne 1750 lejjel és személyes okiratokkal. A gyanúsítottak már aznap estére rendőrkézre jutottak, mert a szálak elvezettek a 18 és 20 éves feltételezett elkövetőkhöz. 24 órára őrizetbe vették őket, vasárnap pedig elrendelték a 30 napos előzetes letartóztatásukat. Nem fért a bőrében Vizsgálati fogság alatt állt az a 38 éves karcfalvi férfi, akit hatóságilag eltiltottak a szüleinek a házától, vasárnap este azonban mégis megpróbált bejutni az udvarukra. A veszekedésről értesítették a rendőröket, akik a helyszínre vonulva őrizetbe vették az agresszív, fenyegetőző férfit. Hétfőn végül a vizsgálati fogságát előzetes letartóztatásra „cserélték”, azóta a megyei rendőr-felügyelőség zárkájában várja szebb napjait. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!