Hirdetés

Kék hét – rendőrségi hírek

HN-információ
Vonattal ütközött a traktor Vonattal ütközött egy traktor Csík­karcfalva térségében; a traktor 71 éves vezetője súlyosan megsérült. A Hargita megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője úgy nyilatkozott, a traktor vezetője áthajtott egy vasúti átkelőn, és a pótkocsit elsodorta a vonat. Gheorghe Filip szerint a férfi állapota súlyos. A mentőszolgálat illetékesei a helyszínen elsősegélyben részesítették a sérültet, majd a csíkszeredai kórházba szállították. Figyelmetlen bringás Autónak ütközött kerékpárjával egy 11 esztendős szentábrahámi gyermek. A baleset szerdán délután történt, amikor a kisfiú figyelmetlenül hajtott ki a főutcára és a 26 éves B. L. helyi lakos által vezetett autónak ütközött. A kiskorú megsérült, mentővel szállították a székelyudvarhelyi kórházba. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folyik az eljárás. Öt sérült egy balesetben Öt személy megsérült – egy közülük súlyosabban – Székelyudvarhelyen a Tábor negyedben bekövetkezett közúti balesetben. A szerencsétlenség vasárnap történt, a 62 éves K. A. helyi lakos az Ady Endre utcai kereszteződésben nem adott elsőbbséget és az 54 esztendős M. S. által vezetett járműnek ütközött gépkocsijával. A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett a 78 éves I. M., könnyebben sérült az 52 éves M. E., a 62 éves S. E., az 54 éves K. I. és az 5 éves S. R. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folyik az eljárás. Iratok nélkül Sem a sofőr, sem a jármű nem rendelkezett a közúti közlekedésre feljogosító dokumentumokkal: Gyergyószentmiklóson szerdán délután állították meg közúti ellenőrzés során a közlekedésrendészek a 39 éves J. R.-t, s az igazoltatás során kiderült, hogy a járművet nem jegyezték be a forgalomba, vezetőjének pedig nincs hajtásija. Pórul járt motorosok Szabályosan közlekedő lengyel motoros sérült meg Parajdon egy autós figyelmetlensége miatt. Vasárnap, a 30 esztendős gyergyószentmiklósi B. C. Parajdon a záróvonalon áthaladva akart balra kanyarodni, s közben belehajtott a mögötte szabályosan közlekedő lengyel motoros. Egy nappal korábban Gyergyószentmiklóson haladt át motorkerékpárjával az 51 éves gyergyóalfalvi K. A., mikor hirtelen egy állat jelent meg az úttesten, s a motoros nem tudta elkerülni az ütközést. A motoros az úttesten landolt, könnyebb sérüléseket szerezve. Mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folyik az eljárás.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!