Hirdetés

Kék hét – rendőrségi hírek

HN-információ
Addig járt a korsó, amíg eltörött Minősített lopások gyanúsítottját nevesítették négy ügycsomó esetében a gyergyószentmiklósi bűnügyi nyomozók, majd kiderült, hogy a feltételezett elkövető, a 40 éves gyergyói S. K. további három lopás és lopáskísérlet esetében is gyanúsított. A hét bűntettért múlt pénteken elrendelték a 30 napos előzetes letartóztatását, így nem ficánkolhat, ameddig a nyomozás folyik. Súlyosan sérült a biciklis Nem vette figyelembe a megálljt jelző táblát, és a megyei útra hajtva elütötte egy autó szombaton a 17 éves csíkszentdomokosi K. L.-t. A kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A pálinkával nem viccelünk! Október első hetében történt az a szentségtelen tett, amelynek során oklándi lakatlan házból ismeretlenek eltulajdonítottak egy egész liter pálinkát. A Fennvalónak hála, a hétvégén végre kiderültek a csúnya részletek: a kamra ablakát betörve két nagyon kiskorú (!) falubeli, a 8 éves O. C. és a 10 éves M. S. bemászott a házba és ellopta azt, ami a késhez, villához, ollóhoz hasonlóan nem lenne gyermek kezébe való. Minősített lopás gyanújával eljárás indult ellenük. Könnyű bevétel lehetett volna Hétfő délután riasztották a rendőrséget, amiért Betfalván egy ivó teraszáról elloptak 800 lejt. Az elkövetőt rövid időn belül kézre kerítették, és a 23 éves falubeli F. G. nem is titkolta, hogy az alkoholtól és a kínálkozó alkalomtól megrészegülve kiemelte a kárvallott zsebéből a pénzt. Másnap a 31 éves románandrásfalvi K. L. eddig sem jutott el: hidegkúti személy lakatlan házába tört be, és a kívánt javakat éppen a kapuhoz hordozgatta, amikor a rendőrök meglepték. Minősített lopás gyanúja miatt fájhat a feje. Ráfizettek a fára Székelykeresztúri és újszékelyi rendőregység hétfőn este kapta el 15 köbméter lopott fával Hidegkúton a 41 éves S. K. S.-t. Kedden a Csíkpálfalvi Közbirtokosság erdejét dézsmáló két falubelit, a 40 éves C. K.-t és a 45 éves C. G.-t csípték nyakon bő 3 köbméter fával. Tőlük a fa anyag mellett két láncfűrészt és egy fejszét is elkoboztak, és kettejüket összesen 1800 lejre bírságolták. Ugyanaznap siménfalvi és udvarhelyi rendőrök a 35 éves szovátai B. G.-t is elkapták, aki közel 11 köbméter fát szállított, holott a kísérő dokumentum nem ennyit írt elő. A fát lefoglalták, a fuvarost – a hidegkúti esethez hasonlóan – 2000 lejjel bírságolták. Viszonylag olcsón megúszta Szerda reggel Szentegyháza felől Csíkszereda irányába haladva a szemből érkezők sávjára sodródott és Maros megyei sofőr autójának oldalába rohant a 45 éves dánfalvi Z. T. A két autó megrongálódott, a sofőrök azonban megúszták a találkozást. A balesetért felelős autóvezető 1,42 mg/l-es légalkohol-koncentrációval bizonyította rátermettségét, ezzel az értékkel pedig bűnügyi eljárást vont maga után. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!