Kormányhatározattal szabályozva
Tegnap még arról olvashattunk, hallhattunk, hogy az egyetemistáknak várniuk kell az ingyenes vasúti utazásra. Ez azért, mert a kormány nem fogadta el még az azt szabályozó módszertani normákat, ma viszont már múlt időben kell fogalmaznunk, ugyanis február 1-jére virradóan a Hivatalos Közlöny elektronikus kiadásában megjelent a vonatkozó 2017/42-es kormányhatározat.
[caption id="attachment_43650" align="aligncenter" width="1000"]
Tegnap már nem fizettek az egyetemisták a másodosztályra szóló vonatjegyekért Fotó: László F. Csaba[/caption]
Elöljáróban két dolgot kell leszögezni, az egyik az, hogy a szóban forgó kormányhatározattal jóváhagyott módszertani normák a tanulóknak és az egyetemistáknak vasúton és metróval való közlekedése esetében nyújtandó kedvezményekre vonatkoznak. Másrészt annak a jogalapját nem az egyetemisták ingyenes utazását lehetővé tevő 2017/2-es sürgősségi kormányrendelet képezi, hanem a nevelési, a 2011/1-es törvény egyes előírásai. Ugyanakkor a január 31-én elfogadott kormányhatározat révén hatályon kívül helyezték azokat az eddig hatályos jogszabályokat, amelyek értelmében a tanulók és a diákok bizonyos kedvezményekre voltak jogosultak adott feltételek és körülmények közepette a vasúton és a metróval való közlekedés tekintetében. Ezek között említhetjük az 1996/309-es kormányhatározatot, az 1993/705-ös kormányhatározatot, a 2003/1367-es kormányhatározatokat stb. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mostani kormányhatározat egységes keretbe helyezi a tanulók és az egyetemisták szóban forgó utazásával kapcsolatos jogszabályozást.
A tanulókat érinti
A most hatályba lépett kormányhatározat értelmében a kötelező oktatásban részt vevő tanulók, a szakiskolák, a posztliceális intézmények, a középiskolák tanulói a belföldi vasúti szállítás második osztályán 50 százalékkal csökkentett díjszabás ellenében utazhatnak az egész naptári év folyamán. A vasúti szállítási operatőrök fizetség ellenében a tanulóknak 50 százalékkal csökkentett vonatjegyet bocsátanak ki minden kategóriájú vonatra, s ez vonatkozik a tanulóknak nyújtható havi bérletekre is, amelyek esetében másodosztályon, illetve 300 km-es távon belül korlátlanul utazhatnak. Ugyanakkor ingyenesen utazhatnak a vasúton az árva tanulók, továbbá azok, akik számára különleges nevelési követelmények szükségeltetnek, illetve azok, akik számára megállapítottak különleges oltalmazási intézkedéseket. A kormányhatározat, illetve módszertani norma arra is kitér, hogy amennyiben hálókocsiban, fekvőhelyes kocsiban, vagy első osztályon kíván utazni az a tanuló, akkor ki kell fizetnie teljes értéken az azokra vonatkozó árkülönbözetet. Például hálókocsi esetében 50 százalékos kedvezmény jár a másodosztály díjszabására vonatkozóan, de 100 százalékban ki kell majd fizetni a hálókocsira alkalmazandó díjszabás-különbözetet. A vasúti jegyek, valamint a havi bérletek kibocsátására a tanulói könyvecske (carnetul de elev) alapján kerül sor, amelynek első lapjára rá kell írni annak a tanulónak a személyi azonosító számát, előkészítő osztályban járó gyermekek esetében egy iskolai bizonylat és a születési bizonylat másolata szükségeltetik. Az utazás során történő ellenőrzéskor annak a tanulónak be kell mutatnia a vasúti jegyet vagy a havi bérletet, személyazonossági igazolványát, valamint az adott iskolai évre vonatkozóan láttamozott tanulókönyvet.
Az egyetemistáknak ingyenes
A kormányhatározat 3-as szakasza értelmében a Romániában tanuló egyetemisták, függetlenül állampolgárságuktól, jogosultak az ingyenes belföldi vasúti utazásra bárminemű kategóriájú vonaton a második osztályon, függetlenül a távolságtól a naptári év folyamán. A vasúti személyszállítási operatőrök bocsátják ki az ingyenes vasúti jegyeket, valamint a korlátlan számú utazásra feljogosító havi bérleteket, amennyiben 300 km-en belül távról van szó. A menetjegyet vagy a havi bérletet az egyetemisták beszerezhetik a személyszállítási vasúti operatőrök pénztárainál vagy akár a vonatok jegykezelőitől, de a kormányhatározatban az is szerepel, hogy ez az adott vasúti operatőrök saját szabályozásainak és lehetőségeinek a függvénye is. Az egyetemisták felelősek az általuk bemutatott dokumentumok valóságtartalmáért, illetve az általuk közölt adatokért. Az ingyenes menetjegyek, illetve havi bérletek kibocsátására a következők szerint kerül sor: a 2017/2018-as egyetemi év megkezdéséig a kedvezményes utazásra feljogosító egyetemista igazolvány, valamint személyazonossági igazolvány alapján. Az előbbinek a formanyomtatványát a kormányhatározat 1-es számú melléklete tartalmazza. A 2017/2018-as egyetemi év megkezdését követően egy másabb egyetemista igazolvány lesz hatályos, amelynek formanyomtatványát a kormányhatározat 2-es számú melléklete tartalmazza. Amennyiben a mostani kormányhatározat hatályba lépéséig egyes egyetemisták nem rendelkeztek az eddigi jogszabályok alapján a kedvezményes utazásra feljogosító egyetemista igazolvánnyal (amelyet a kormányhatározat 1-es számú melléklete tartalmaz), akkor az általuk látogatott főiskolai oktatási intézménytől be kell szerezniük ama bizonylatot, amely révén igazolható, hogy látogatói annak az intézetnek.
Hecser Zoltán