Hirdetés

Iskolai erőszakmegelőzést indítanak

HN-információ
A csíkszeredai székhelyű Juven­tutti Alapítvány iskolai erőszak­meg­előző programot indít szeptembertől. A hiánypótló kezdeményezést háromnapos készségfejlesztő tábor előzi meg Csíksomlyón, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság elhelyezőközpontjaiból, illetve a nevelőszülői hálózatból érkezett gyermekek részvételével. A ma záruló foglalkozás részleteiről a helyszínen érdeklődtünk, ahol kiderült: az iskolai erőszakról nem szabad felületesen beszélnünk, és a konfliktuskezelést legalább olyan komolyan kell vennünk, mint a tanórákat. [caption id="attachment_93450" align="aligncenter" width="1000"] A konfliktuskezelés legalább annyira fontos, mint maguk a tanórák. Figyelnünk kell a problémára Fotó: László F. Csaba[/caption] ERŐD – Iskolai erőszak­megelőző tábor az iskolán kívül címszóval szervezett ezen a héten készségfejlesztő foglalkozássorozatot a Juventutti Alapítvány a csíksomlyói Fodor-háznál. A ma záruló program középpontjában beépített játékok és élménypedagógiai módszerek álltak, a rendezvény lebonyolítói arra törekedtek, hogy hosszú távú lehetőséget biztosítsanak a tábor résztvevőinek a konfliktusos helyzetek verbális, valamint fizikai agresszió nélküli megoldására. – Huszonöt 12–14. év közötti fiatal vesz részt a táborban, ők a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családi típusú elhelyező központjaiból, illetve a nevelőszülői hálózatból érkeztek ide. Elsősorban érzékenyíteni szeretnénk őket, és megmutatni nekik a saját értékeiket, emellett persze az is fontos szempont, hogy megtanuljanak megálljt mondani, és felismerni a veszélyt – közölte Balázs Brigitta karitatív koordinátor, aki arról is beszélt, hogy reményeik szerint a jelen lévő gyermekek eszközt kapnak a feszült helyzetek kezelésére, és bevezetést az erőszakmentes kommunikációba. A háromnapos táborban az empátiafejlesztésre is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, akik intenzív, tematikus foglalkozásokat tartottak a résztvevőknek: hétfőn a csapatépítésé volt főszerep, kedden az érzelmek felismerése került a középpontba, ma pedig az önkontroll és a relaxáció lesz előtérben. – Úgy gondoljuk, hogy mindannyian kitéve voltunk és vagyunk a verbális, illetve a fizikai erőszaknak. Amikor mi voltunk iskolások, akkor is létezett ez a jelenség, sajnos mára sem oldódott meg a helyzet. Mélyrehatóan kell foglalkozni ezzel a témával, nem elég az, ha felületesen, „tűzoltásszerűen” érintjük a lényeget, ezért is indítjuk el ősztől az ERŐD programunkat – avatott be Hasenec Tímea, a Juventutti Alapítvány elnöke. Osztályból csapattá válni Mint megtudtuk: a készségfejlesztő tábor – amelynek fő támogatója egyébként Hargita Megye Tanácsa volt – egyfajta bevezetője a hamarosan elinduló iskolai erőszamegelőző foglalkozássorozatnak. A négyévesre tervezett programot csíkszeredai és környékbeli iskolákban szervezi meg az alapítvány, amely az eddigi főbb tevékenységeit alárendeli az új programnak. – Ötödik osztályokban indítjuk el ezeket a másfél órás foglalkozásokat, mivel jellemezően ekkor kerülnek új közösségbe a gyermekek. Sajnos hiába vannak osztályfőnöki órák, az iskolában hamar kialakulnak a hierarchikus rendszerek, sokan átélik a kirekesztettség érzését, és ez az állapot akár évekig is eltarthat. Ezzel a programmal szeretnénk rávilágítani a gyermekek egyéni értékeire, és a csapatépítésre fektetjük a hangsúlyt, megelőzve a lelki és fizikai sérelmek kialakulását – fejtette ki Balázs Brigitta. Mint elmondta: az iskolák nagy része már bejelentkezett, és jellemezően havi egy készségfejlesztő foglalkozást igényelt. Azokkal az osztályokkal, ahol ősztől elindul az iskolai erő­szakmegelőző program, nyolcadik osztály végéig tartják a kapcsolatot a Juventutti munkatársai. Ennek oka az, hogy folyamatos legyen a fejlődés, és évente új perspektívákat ismerjenek meg a gyermekek. – Együttműködünk az Áradat Egyesülettel, szeretnénk tartalmas és értékes programot összeállítani a felnövekvő nemzedékeknek. Az iskolák nagyon együttműködők voltak, úgyhogy kíváncsian várjuk, a folytatást – zárta gondolatait a karitatív koordinátor. Keresztes Bea 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!