Egy néptánccsoport, amely ma már százak számára idéz meg gyermek­kori emlékeket. A Borsika Néptáncegyüttes szeptember 26-án jubileumi műsorral és táncházzal ünnepelte huszonötödik évfordulóját, amelyen az egykori és a jelenlegi táncosok együtt élhették át a lépéseket, ritmusokat, népdalokat. Generációk találkoztak a tánc nyelvén keresztül, és az elmúlt huszonöt év történetei újra előkerültek.

Az első (tánc)lépések

Antal Rozália alapító már kezdő tanítóként is oktatott néptáncot tanítványainak. A lehetőség bővült, amikor 2000-ben a csíkszeredai Gyermekek Házában kezdett néptánckört vezetni, és nagyobb tér nyílt arra, hogy több gyermekkel dolgozzon. Kis idő múlva megalakult a néptáncegyüttes, amely a Borsika nevet kapta.

– Ezek a tehetséges gyermekek szinte önmaguktól hozták létre a tánccsoportot, majd nevet is választottunk

– mondja.

Valóban, az együttes neve a gyermekektől származott: az első javaslatok között megjelent a Székölyök név is, ám a Borsika népszerűbbnek bizonyult. A megalakulást követő névadó ünnepségen a meghívott, Ferenczes István költő anekdotát mesélt a friss borsikásoknak. 

– A történet szerint egy székely bácsi még egy nagy budapesti áruházban is talált olyan dolgot, amivel nem tudták kiszolgálni. Ami éppen egy borsika ostornyél volt

– idézi fel mosolyogva az alapító. 

Hagyományból védőfelszerelés

A Borsika megalapításával nemcsak a népi hagyományok tanítására és elsajátítására szerettek volna hangsúlyt fektetni. Mint Szalay Zoltán alapító kiemeli, olyan életformát szerettek volna átadni, amelyet a magyarság évezredeken keresztül formált, a népzene, a néptánc, a népdaléneklés, a népi kézművesség, a viselet és a népszokások által. A gyermekekkel nem csupán megismertetni szerették volna a magyar hagyományokat, hanem annyira megszerettetni, hogy azok szabadidős tevékenységeik egyik fő formájává váljanak.

– Egy olyan – hosszú időn keresztül működő, kipróbált – értékrendet igyekeztünk a fiatalokba beoltani, amely megvédi őket a 21. század sokszor ízlés- és lélekromboló divatjaival szemben. Meggyőződésünk, hogy ezzel az útravalóval tanítványaink nem tévedtek, nem tévednek el az élet útvesztőiben

– jelenti ki Szalay Zoltán.

Ádám Katalin, az Aprók Táncházának oktatója, a Borsika kísérője és segítője úgy véli: a hitben növekedő és a hagyományok mentén gyarapodó gyerekeknek egyfajta kapaszkodójuk és biztonságérzetük alakulhat ki. Ezek pedig hozzásegíthetik őket ahhoz, hogy képessé váljanak környezetük, közösségük, életük és jövőjük lélekkel áthatott formálására. Ádám Katalin a 90-es évek elején indította el az Aprók Táncházát, amelyből később több gyermek is „kinőtte magát”: előbb serketáncossá, majd borsikássá. 

Túl a táncon

A néptáncegyüttesben kezdettől fogva különböző korosztályok táncoltak együtt: az óvodástól a középiskolás diákig, a kisebb testvértől a nagyobbig. Antal Rozália szerint, bár a korcsoportok vegyes összetétele néha a színpadi teljesítmény rovására ment, mégis éppen ez a változatosság adta a Borsika közösségének egyik legnagyobb értékét és egyediségét. A közösség összekovácsolásában pedig nemcsak a közös táncnak, hanem az együtt töltött időnek és a közös élményeknek is fontos szerepük volt: kézműves- és néptánctáborok a hovatartozási és közösségi érzés kialakulását, a tanulás és tapasztalatszerzés lehetőségét is megteremtették.

– Mindig fontosnak tartottam a néptánc és a népzene személyiségformáló erejét. A tánctudáson túlmenően nagy hangsúlyt fektettem az élményközpontúságra is. Sok kiszállást szerveztünk az évek során, az országban és külföldön. Ilyenkor a fellépések mellett igyekeztünk másfajta élményeket is szervezni a gyermekeknek, hiszen így alakulhattak ki közöttük kapcsolatok, és ez a tánc iránti motivációjukat is növelte

– magyarázza a módszert Antal Rozália.

Utánuk maradó hiány

A kicsik cseperednek, mindig újabb Borsika-táncosok nőnek ki az együttesből. Ádám Katalinnak nagy öröm végigkísérni, hogyan fejlődnek a gyermekek, ahogyan azt is jó látni, hogy más egyetemi városokban is lehetőségük nyílik folytatni a néptáncot.

– Szép, hogy számtalan csillogó szemű gyermek örömmel volt és van jelen a foglalkozásokon. Amikor kinőnek a Serketáncból vagy a Borsikából, elmennek egyetemre, hiányérzet marad a lelkünkben. Újak viszont mindig szeretnének csatlakozni. Julcsi lányom beszámolói szerint hétről hétre érkeznek új gyermekek, akik táncolni tanulnának.

Továbbadni, amit a Borsika adott

A néptáncegyüttes tagjainak ma Melles Endre Junior Prima-díjas, Aranysarkantyús táncművész, valamint Ádám Júlia Junior Prima-díjas néptáncos és előadóművész, egykori borsikás oktat néptáncot. Ádám Júlia számára különösen fontos, hogy ugyanabban a közegben is továbbadhatja azt a közösségtől kapott tudást és élményt, amelyet annak idején ő kapott.

– Különleges és megható, hogy egykor én is részese lehettem ennek a csoportnak, ma pedig Endrével, a férjemmel együtt vezethetjük és formálhatjuk annak jelenét és jövőjét

– fogalmaz. Kiemeli, hogy nemcsak tánclépéseket és koreográfiákat akarnak tanítani, hanem szeretnék átadni mindazt, amit a néptánc közvetíteni tud: „a közösség erejét, az összetartozás örömét, a hagyományaink iránti tiszteletet és azt a felszabadító érzést, amikor sok ember együtt táncol”.

Újra együtt a színpadon

Ádám Júlia örül, hogy a jubileum lehetőséget adott rá, hogy az egykori borsikásokkal együtt felidézzék és megünnepeljék az elmúlt huszonöt év emlékeit, és arra is, hogy a jelenlegi táncosokkal már a következő évek történetének első oldalait kezdjék írni.

A 25. jubileumi ünnepségről Antal Rozália azt mondja, az előadáson több mint 140 táncos lépett színpadra, utána közös táncházzal ünnepelték az évfordulót.

– A találkozás egyszerre és egyaránt megható és örömteli volt az oktatók, a táncosok, a szülők és a nézők számára. Ez alkalommal is nyilvánvalóvá vált a Gyermekek Házának, mint intézménynek, valamint a vele együttműködő Tiszta Forrás Alapítványnak a fontossága a hagyományok átörökítésében, és ugyanilyen fontos a támogatók szerepe is

– hangsúlyozta.

Az előadáson hordott népviseletek elkészítését Hargita Megye Tanácsa, a jubileumi előadás megvalósulását Csíkszereda Városháza, a Communitas Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Program támogatta.