Hirdetés

Nem is velem történt…

Barabás-Pál Hajnalka

Történt, hogy egy reggel, amikor felébredtem, úgy döntöttem, hogy aznap minden tennivalómat meg fogom csinálni. Első lépésként főztem egy kávét, majd ünnepélyesen leültem az íróasztalomhoz. Most aztán tényleg megírom azt a rám osztott cikket, ne kelljen magyarázkodnom miatta megint – gondoltam magamban, miközben bekapcsoltam a számítógépemet. De hát az interneten egy csomó újdonság fogadott, néhány új pletyka jött szembe, s a megválasztandók is sürgősen értelmezésre váró szövegeket posztoltak. Eltelt egy kis idő, amíg kitárgyaltam a megfelelő emberekkel a legújabb történéseket. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Miközben arra vártam, hogy ismerőseim, barátaim válaszoljanak, úgy döntöttem, hogy gyorsan megcsinálom azokat a háztartásbeli dolgokat, amelyeket régóta halogatok. De közben az egyik szekrényben felfedeztem egy rég elfeledett konyhagépet. Vajon még működik? Kipróbáltam gyorsan. Egy szűk órácskával később egy csomó előkészített étel s még több mosogatnivaló mellett találtam magam. Persze gyorsan rendbe tettem a konyhát a művelet után, mert halogatni, ugyebár, nem jó szokás. Ugyanezen elv mentén a szemetet is levittem, közben kedves ismerőssel találkoztam, váltottunk néhány szót.
Késő délután ültem le ismét az íróasztalhoz, egyre nyomasztóbb volt a rám háruló feladat gondolata. Tudtam, hogy más nem fogja elvégezni helyettem, de egy újabb ötletem támadt. Talán nem kellene csak írnom... talán rendet tehetnék a könyvek között, hátha inspirációhoz jutok. És így is tettem. Legalább egy órát eltöltöttem a polcok rendezgetésével, a könyvek címét olvasgatva és a régi emlékekbe merülve. Aztán persze megint elterelődött a figyelmem, gyorsan üzenetekre kellett válaszolnom, meg is éheztem, s vacsora után már nem mosogattam el, mégiscsak meg kell írnom, amit megígértem.
Este, ahogy belezuhantam az ágyba, egyszer csak rájöttem: talán a halogatás is művészet. Legalábbis remélem, mert a cikket megírtam ugyan, de a mosogatnivaló másnapra maradt, a könyveket se poroltam le mind. Dohogok is magamban, mire jó ez… Legközelebb másképp lesz, fogadom meg magamnak... Talán.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!