Bár az ókori görög filozófus, Hérakleitosz is megfogalmazta: az életben a változás az egyetlen állandó dolog, én mégsem szeretem a változást. Olyannyira nem, hogy egy egyszerű évszakváltás is felborítja a megszokott hétköznapjaimat. De ha már változás, szeretem a fokozatosság elvét követni, és úgy megélni a megmásíthatatlant, hogy legalább lépésről lépésre válik az életem részévé az új.
Az előbb említett évszakváltásnál is szeretem ezt a fokozatosságot, amit legtöbbször a természet is lehetővé tesz: lassan változik az időjárás, a színek, az illatok, a növényzet, semmi nem egyik napról a másikra öltözik őszbe. Kivéve az üzletek polcait. Ott ugyanis húsz nap alatt lejártatták a nyarat, az őszt, a halottak és mindenszentek napját, az egyre nagyobb teret nyerő halloweent és már karácsonyt élünk.
Szeptember közepén szerettem volna kicsit őszi hangulatot teremteni a lakásban, ám meglepődve konstatáltam, hogy néhány félredobott, plüss, sütőtök alakú párnán kívül semmi nem idézi az őszt a bevásárlóközpont polcain, viszont karácsonyi díszből, gömbökből, piros, zöld és arany színekből nincs hiány. Szó szerint kimenekültem az üzletből. Tavaly ugyanezt tapasztaltam, amikor december közepén karácsonyi díszt akartam vásárolni, de az üzletben azt mondták, hogy már késő, minden elfogyott. Értem én a fogyasztói társadalom elvét, de nekem ez túl gyors. Szóval idén is a piacról szereztem be néhány dísztököt, és a karácsonyfát is az előző években beszerzett díszekkel öltöztetem ünneplőbe, mert ebben az évben már nem akarok belépni az üzletekbe.
Ha viszont mégis úgy döntök, hogy lépést tartok ezzel a felgyorsult, állandó változást sürgető világgal, na, akkor fognak megtalálni a plázák polcai között, húsvéti dísznyulak között válogatva. Novemberben.