Szülővárosában ad koncertet Kristóf Rebeka és Béla

Kovács Andrea
Szülővárosában ad koncertet Kristóf Rebeka és Béla
Fotó: Kristóf Béla Facebook-oldala

A székelyudvarhelyi ka­rá­csonyi vásár fellé­pője lesz ma 18.30-tól a Kristóf Family, vagyis Kristóf Rebeka és édesapja, Béla, akik vasárnap este megnyerték a 2025-ös magyarországi Csillag Születik tehet­ségkutatót. A székely­ud­var­helyi apa-lánya pá­ros már a válogatóban is le­­nyűgözte a zsűrit, egyedüli éne­kes­pro­dukcióként jutottak be a hétvégi élő döntőbe.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A műsor bemutatkozó videó­jában Kristóf Béla elmondta, kislánya négy-öt éves volt, amikor a család felfedezte, hogy különleges énekhanggal ren­delkezik, azóta pedig folya­matosan énekel édesapjával és a család többi tagjával, hiszen mint elhangzott, többgenerációs zenés családba született, így az egész gyermekkorát meg­ha­tározta a zene szeretete.
A Csillag Születik döntőjé­ben Rebeka Leonard Cohen Hallelujah című dalát énekelte, édesapja pedig hegedűn kísérte. Előadásukat követően több zsű­­ritag is állva tapsolt nekik. Produkciójukkal bekerültek a legjobb háromba, majd a nézők szavazatai alapján, valamint a zsűri megelégedésére végül ők vihették haza a 24 millió forintos fődíjat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!