Szentábrahám négy településén aszfaltoznak

Korszerűsítik Szentábrahám község utcáit, négy településen összesen öt kilométernyi útra terítenek új aszfaltréteget európai uniós támogatásból. Zajlik a szennyvízhálózat bővítése és korszerűsítése is a községben.

Simó Bernadette
Szentábrahám négy településén aszfaltoznak
Új aszfaltréteg a község több utcáján. Még idén befejezik Fotó: Szentábrahám Község Polgármesteri Hivatala

Öt kilométernyi útszakaszon terítenek aszfaltot Szentábrahám községben, a beruházás részeként több településen is korszerűsítik az úthálózatot, ugyanakkor a víz- és szennyvízhálózatot is bővítik.
Az utcák aszfaltozására már 2016 óta készül a község vezetősége, Simó Dezső Szabolcs, Szentábrahám polgármestere lapunknak elmondta, korábban is pályáztak már aszfaltozásra, ám akkor nem kaptak támogatást. A jelenleg zajló munkálatok kivitelezésére 2023-ban pályázott a helyi önkormányzat a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségénél (AFIR), és kapott is európai uniós finanszírozást a projektre. A teljes beruházás értéke hétmillió lej, ebből öt kilométernyi útszakaszt újítanak meg Szentábrahám, Csekefalva, Magyarandrásfalva és Gagy településeken. A beruházás részeként új aszfaltréteggel borítják a projektben szereplő utcákat, ugyanakkor vízelvezető árkokat is építenek, leaszfaltozzák a kapubejárókat, és járdát készítenek. Az AFIR-tól kapott támogatás összege megközelítőleg ötmillió lej, a projekt költségeire fordítandó fennmaradt összeget hitelből pótolja a szentábrahámi községvezetés, közölte az elöljáró. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A kivitelezés egyharmada már elkészült, a községközpontban kezdték el a munkát, ott négy utcát korszerűsítettek, a továbbiakban a község többi településén zajlik a munka. Simó Dezső Szabolcs azt is elmondta, ezzel a kivitelezéssel párhuzamosan zajlik a szennyvízhálózat felújítására vonatkozó projekt is a községben, amelyet az Anghel Saligny országos programból finanszíroztak. A munkálatokat sikerült úgy megszervezni, hogy a szennyvízhálózati munka után aszfaltoztak, így a két projekt kiegészíti egymást, kizárva azt, hogy a leaszfaltozott, felújított útszakaszokat később fel kelljen törni a kanalizálás modernizálása miatt, közölte a polgármester. 

Szentábrahám négy településén aszfaltoznak





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!