A sóbánya több évszázados múltja jól ismert, én most kizárólag a saját emlékeimről szeretnék beszélni abból az időszakból, amikor 1974 és 1993 között elektromechanikus mérnökként dolgoztam itt. Köztudott, hogy a parajdi sóbánya volt a legkisebb egység a Sóbányászati és Nemfémes Ásványok Központján belül: a legkisebb forgalommal, a legkevesebb alkalmazottal és a legszűkösebb gazdasági lehetőségekkel. A só minőségét a központ összes egysége közül a leggyengébbnek nyilvánították, a mi termelésünket pedig bármelyik nagyobb bánya könnyedén átvehette volna – ez a kérdés abban az időben nemegyszer vita tárgyát képezte.
Ez a helyzet megkövetelte tőlünk, a sóbánya alkalmazottjaitól, hogy fokozottan ügyeljünk a műszaki-gazdasági működési feltételekre, különös figyelmet fordítva a jövedelmező és a normális műszaki működés biztosítására. Különös figyelmet szenteltünk a szellőzőaknából és a táróból beszivárgó tiszta víz megfékezésének is.

Nagy problémát jelentettek a bánya áramellátását biztosító kábelek a többszörös összekötő hüvelyek (toldások) miatt, amelyek elszakadtak a földmozgások következtében ott, ahová be voltak ásva. A cseréjük rendkívüli gazdasági áldozatot követelt, amelyet két éven át a folyó termelésből finanszíroztunk. A felvonógépet ócskavasként hoztuk egy másik bányából, meghajtó elektromos berendezések nélkül.
Itt csupán azokat a főbb problémákat mutattam be, amelyekkel 1980 előtt, az új bánya üzembe helyezéséig szembesültünk. A napi termelés elérését, a sóbánya elfogadható gazdasági és műszaki szinten tartását a bánya emberei valósították meg: a szakmájuk iránt különleges elhivatottságot tanúsító bányászok, az előkészítő és beruházási részleg munkásai, valamint a műszaki-gazdasági vezetők.
Nagy tisztelettel emlékezem vissza a korábbi munkatársakra: Betegh János volt főmérnökre, Reisz Péter mérnökre, Moldován Emil almérnökre, Kelemen József bányafőnökre, Nistor Aurel előkészítő-főnökre, Nagy Imre elektromechanikus mesterre, Rózsa Imre topográfusra, Mester Lajos Károly Árpád villanyszerelőkre, Bálint Sándorra lakatosra és Szász Albert ácsra. Hosszan folytathatnám még azoknak a sorát, akik szívvel-lélekkel és fáradhatatlan tettel vették ki részüket a mindennapi problémák megoldásából, biztosítva ezzel a megélhetést a csaknem 350 alkalmazottnak. Voltak különösen nehéz napok is, átmeneti munkaképtelenséggel járó munkabalesetekkel, de mindig találtunk megoldást a munkakör megváltoztatására: az érintetteket könnyebb munkára helyeztük át, vagy átképeztük őket, hogy ne maradjanak rokkantnyugdíjon. Sajnos halálos csoportos baleset is történt, amikor egy falomlás miatt három bányász életét vesztette a bányában. A bánya nem bocsát meg, a természet megköveteli a tiszteletet.

A bányászati munkákkal párhuzamosan kísérletek folytak a légúti betegségek kezelésére a használaton kívüli bányakamrákban, dr. Veres Árpád és a Marosvásárhelyi Egyetemi Kórház Tüdőgyógyászati Klinikájának vezetésével. A kísérlet sikeresnek bizonyult, és ennek eredménye a föld alatti kamrákban meggyógyult emberek ezreinek létezése, köszönhetően azoknak a különleges klimatikus viszonyoknak, amelyek a felszínen nem találhatók meg.
De hibák is előfordultak, mint például a lezárt kamrák használata csirkenevelésre. A csirkék gyorsan és egészségesen nőttek gyógyszerek nélkül is, viszont beszennyezték a sóbánya levegőjét. Ezt a kísérletet leállítottuk, mivel nem volt összeegyeztethető a légúti betegségek kezelésével.
A föld alatti turizmus valóságos robbanását hozta a gyógyászati bázis kialakítása az 50-es szinten, valamint az ottani ökumenikus templom felszentelése. A kamrákat pihenőpadokkal, asztalokkal és gyermekjátékokkal rendeztük be, így a látogatók és a gyógyulni vágyók száma ugrásszerűen megnőtt, ami rendkívül kedvező hatással volt Parajd településére. Megkezdtük a lépéseket a gyógyhelyszín minősítésére a Bukaresti Balneológiai Intézetnél. A település fejlődésnek indult, panziók, éttermek jelentek meg, és Parajd felkerült az ország, valamint a világ turisztikai térképére.
Csak most, amikor a sóbánya már nem létezik (ebben a formában), látjuk igazán, mit is jelentett ez a kincs a falunak.