Hirdetés

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás

Sikeresen lezajlott az emberek kitelepítése a veszélyesnek ítélt övezetből Parajdon – közölte vasárnap este 21 óra után a prefektusi hivatal. Az intézkedés 50 házat érintett, de ezek közül csak 15-ben voltak állandó lakók, akik közül 27 személy rokonainál talált ideiglenes menedékre.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás
Homokzsákokat töltenek az önkéntesek Parajdon. Védvonal Fotó: Kovács Áron

Petres Sándor prefektus azt mondta: a félszáz házból azért evakuálták a bennük élőket, mert a lehető legrosszabb forgatókönyvet sem akarták számításon kívül hagyni. Ez akkor következne be, ha a Korond-patak által alámosott terület egyetlen darabként szakadna le és süllyedne a mélybe, ezáltal szökőárszerű hullámot keltve, ami elárasztaná a háztartásokat. A valószínű forgatókönyvek ennél mind szelídebbek, de a lakosság biztonsága érdekében semmilyen lehetőséget nem akartunk figyelmen kívül hagyni.

A Maros Vízügyi Igazgatóság, a Sürgősségi Esetek Felügyelősége, legalább 50 bányász és rengeteg önkéntes dolgozik most azon, hogy mobil árvízvédelmi gátat emeljen a veszélyeztetett zónában – idézte az Agerpres hírügynökség Petres Sándor prefektust.

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás
A helyszínen tartózkodó Tánczos Barna pénzügyminiszter közösségi médiás bejegyzésében megerősítette, hogy a hatóságok, rendőrök, csendőrök, önkéntesek és a helyi lakosok példás összefogásával védőpanelekből és homokzsákokból épült több száz méteres ideglenes gát a környező épületek, házak védelmében. További másfél kilométernyi védőpanel van úton. 
„Ebben a nehéz helyzetben is azt tapasztaltam, hogy a parajdiak példás összefogással igyekeznek segíteni egymáson is. Fontos, hogy mindenki hallgasson a hatóságok és a szakemberek kérésére, de ne keltsünk pánikot. A veszélyeztetett területen kívül lakók és elszállásoltak biztonságban vannak a legrosszabb forgatókönyv esetén is” – írta kevéssel 22 óra előtt Facebook-bejegyzésében.

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás

FRISSÍTÉS: 23:05-kor letették az utolsó homokzsákot is a Bánya utca végénél, a parajdi közösség köszöni mindenkinek a fáradalmas munkáját.

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás

Operatívan és eredményesen valósult meg az evakuálás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!