Lakodalmast játszottak a gyermekek
,,Lakodalom van a mi utcánkban…” csendült fel a jól ismert nóta szombaton Homoródkarácsonyfalván, ahol valóban lakodalmat ültek, méghozzá nem is akármilyent! A farsangi gyermeklakodalmast immáron tizenhatodik éve szervezték meg, ahol a falu apraja-nagyja együtt élhette át – a múltat felidézve – a hagyományos székely lakodalmak hangulatát.
A homoródkarácsonyfalvi Dungó Kulturális Egyesület 2004-ben alakult, fő célkitűzése a hagyományőrzés, kulturális programok, közösségi események szervezése. Egy 1904-ből származó fotó alapján született meg a gyermeklakodalom létrehozásának az ötlete, amelyet 2008-ban szerveztek meg először, azóta pedig minden január utolsó szombatján megtartanak.
– Az első lakodalmas időpontját farsangra időzítettük, hogy ha valami nem úgy sikerül, akkor is egy jót nevessünk rajta, de nagy sikert aratott.
Megkérdeztük az idős embereket, hogy mire emlékeznek, mi volt a szokás, milyen rigmusokat, csujogatásokat ismernek, milyen énekeket énekeltek, hogyan táncoltak, és ezek alapján szerveztük meg. Az egész falu segített, és így van ez azóta is – mondta Benedek Enikő, az esemény főszervezője.
Az első két évben felnőttek is segítették a gyermekeket, a szószóló gazda szerepét látva el, majd miután elsajátították a rigmusokat, a gyermekek vették át a szerepeket.
– Fő célunk az volt, hogy a falu érezze magáénak ezt a rendezvényt. Ne hagyjuk, hogy a feledés homályába vesszenek ezek a szokások, hagyományaink, a csujogatások, a rigmusok, amelyek elengedhetetlen kiegészítői voltak a lakodalmaknak régen. Mindenki kiveszi a részét az eseményből, és egy szép, tartalmas délutánt töltünk el, hiszen több generáció van együtt, ami a mai világban ritkaságszámba megy – vélekedett Benedek Enikő.
Felelevenített szokások
A déli harangszó után kezdett gyülekezni a násznép a papilakon, amely ideiglenesen a ,,legényesház” szerepét töltötte be. A menyasszonyi csokrot szorongató, népviseletbe öltözött vőlegény és a vőfélyek, szószóló gazdák is itt ismételgették a szövegeiket, az épület előtt pedig a felnőttek, hozzátartozók, falubeliek kíváncsiskodtak, akárcsak egy igazi lakodalomnál.
A jól ismert lakodalmas dallamok felcsendülését követően a gyerekekből álló násznép rendezte sorait és elindult a lányos ház irányába, hogy annak rendje s módja szerint kikérjék a menyasszonyt. A szószóló gazdák találós kérdésekkel nehezítették egymás dolgát, és miután többszöri próbálkozás után sikerült a menyasszonyt kikérni, folytatódott a nászmenet a helyi kultúrotthonhoz, ahol már minden készen állt a lakodalom megünneplésére.
Terített asztalok sorakoztak, szólt a zene és finom illatok lengték be a teret. A délután folyamán népdalokkal, néptánccal örvendeztették meg az ifjú párt a vendégek, de a menyasszonyi tánc, sőt még az ajándékszedés sem marad el. A lakodalom végén pedig az is kiderült, hogy ki lesz az a bátor legényke, aki jövőre vállalja a vőlegény szerepét.
– Maguktól jelentkeznek, nem kell senkit noszogatni, sőt! Menyasszonyt nem választunk, az a fiú feladata lesz, hogy hívjon maga mellé társat. Idén a menyasszonyunk Oklándról érkezett, így sokan jöttek onnan is vendégek, így ez a lakodalom már nemcsak a karácsonyfalviaké, hanem az egész község ünnepévé vált – részletezte. Idén 35 gyermek vett részt a lakodalmasban, különböző szerepeket betöltve, vagy csak a násznép sorait gyarapítva.