Javában zajlik Székelyudvarhelyen a kortárs színházi darabok seregszemléje

A hideg és az eső sem szegte kedvét a színházrajongóknak, bár hétközben járunk, a késő esti előadások is népes közönség előtt zajlanak. A 15. dráMA kortárs színházi találkozó a tizenhárom előadás mellett számos egyebet, kiállítást, játékot, koncertet, lap- és könyvbemutatót is kínál, ugyanakkor lehetőséget nyújt a kortárs színház kihívásainak megvitatására is.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
Javában zajlik Székelyudvarhelyen a kortárs színházi darabok seregszemléje
Tobzódás a kortárs színházművészetben. dráMa Udvarhelyen Fotó: dráMA / Facebook

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által rendezett, kizárólag magyar és román kortárs szövegekből színre vitt hazai és magyarországi előadások fesztiváljának mottója: „Az igazság odaát van”, a hétfőn rajtolt rendezvény tartalmas kikapcsolódást nyújt egészen szombatig, azaz – stílszerűen – a magyar dráma napjának megünneplésével zárul.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Látványosan „dráMÁba” öltözött a Művelődési Ház, már a bejárat jelzi, hogy ezen a héten itt a színházé a főszerep.

A hét elején már lefutott néhány izgalmas előadás, bemutatkozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a bukaresti Metropolis színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a kézdivásárhelyi Udvartér is egy-egy produkcióval, a kisteremben pedig egész héten megtekinthető a Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből összeállított kiállítás.

Csütörtökön délután egy kortárs román darabbal, Alexandra Felseghi Zeițe de categoria B című független produkciójával folytatódik a fesztivál, este pedig a házigazda Tomcsa Sándor Színház lép színpadra Székely Csaba 10 című darabjával. Pénteken délután a nagyváradi Szigligeti Színház Én, a féreg – Kafka kabaré című előadása lesz soron, majd a Visky András Megöltem az anyámat című szövege alapján készült sSOHA című darabot lehet megtekinteni a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadásában. Ez a nap a Színházunk éjszakája programmal ér véget, koncerttel és a éjfélkor kezdődő előadással, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Patrice Pavis Ványa és ő című produkcióját adja elő.

Szombat, szeptember 21. a magyar dráma napja. Délelőtt a Játéktér színházi periodika kettős lapszámbemutatóján, illetve a Kortárs román drámák című könyv bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők, az aznapi előadásrendben a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott Interaktív című darab és végül a kolozsvári Reactor stúdió Wonders of Transylvania című produkciója szerepel. A fesztivál hátralévő napjain is folytatódik a szakmai beszélgetések sorozata, és naponta szerveznek találkozót egy-egy alkotóval is.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!