Hétvégén nyílik a Kukoricalabirintus
Idén újranyit a felsőboldogfalvi Kukoricalabirintus, új helyszínen, nagyobb területen, új tematikával várnak kicsiket és nagyokat egyaránt.
Egy év kihagyás után újra megnyílik a Kukoricalabirintus Felsőboldogfalván, idén nyáron szinte kétszer nagyobb kukoricásban lehet eltévedni és megtalálni a kijáratot – külön felnőtteknek és külön gyerekeknek készült feladatokat teljesítve. Székelyudvarhelyt elhagyva Felsőboldogfalva irányában a 137-es megyei út jobb oldalán 2,7 hektár kukoricásban alakította ki a labirintust Pál János, a Zeni Green Garden tájépítészettel és kertészettel foglalkozó cég alapítója.
A kukoricás mellett rögtönzött futballpálya és különböző kültéri játékok találhatók. A vállalkozó 2023-ban készítette az első kukoricalabirintust, akkor az egész ősz folyamán látogatható volt a kalandozásra alkalmas helyszín, a tavaly azonban a kukorica nem nőtt elég nagyra, így nem sikerül megépíteni az útvesztőt. Idén időben tudták elültetni a kukoricát, az időjárás is kedvező volt, így várhatóan hétvégén már ki is lehet próbálni a nagy méretű labirintust. Pál János elmondta, hogy mivel a terület a megyei út mellett terül el – aminek az a hátránya, hogy esőzések idején az útról lefolyó víz a területen áll meg –, időjárásfüggő a nyitvatartás. A gyerekek számára idén tizenegy ismert meséhez kapcsolódó feladat helyes megoldása a kijutás záloga, felnőttek kijutását különböző furfangos kérdések megválaszolásához kötik. A tematikát Pál János felesége, Enikő alkotta meg. A kukoricás közepére deszkalabirintust is építettek, középen toronnyal, ahonnan belátható az egész labirintus. A tervek szerint a labirintusban egy-másfél órát töltenek majd el azok, akik kalandozni kívánnak, de kísérőprogramokkal is készülnek: kipróbálhatják a kukoricamorzsolást, -bontást, -darálást kézimalom segítségével, illetve a kukoricaszem-törő eszközt is. Emellett a labirintus körül kisvonat közlekedik a tervek szerint. A felsőboldogfalvi Kukoricalabirintus a hétvégén nyit, ha az időjárás engedi, és egészen november 1-ig tart nyitva, amikor már a tök és egyéb, őszhöz kapcsolódó témában készülnének feladatok és játékok. Az útvesztő hétvégeken egész nap, hétköznap előreláthatólag a délutáni órákban várja majd a látogatókat, az időjárástól függően. Gyerekeknek 25, felnőtteknek 40 lej a belépő, családok 100 lejért próbálhatják ki a labirintust.

